Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Marosán: Minden a tervek szerint alakul

Vezetőedzőnk adott helyzetjelentést a felkészülésről.
Marosán: Minden a tervek szerint alakul

Pontosan két héttel ezelőtt kezdte el a felkészülést a 2020/21-es idényre a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia NB I-es csapata. Vezetőedzőnk, Marosán György adott helyzetjelentést az alapozás alakulásáról. 

- Minden a tervek szerint alakul, egyre jobban mélyedünk el a technikai dolgokba - kezdte a tréner. - Azért még mindig a kondicionális képességek vannak jobban előtérbe helyezve, de mellette párhuzamosan folynak mellette a labdás gyakorlatok is. Meg vagyok elégedve, ott tartunk, ahol ebben a szakaszban kell. Örülünk neki, hogy az Aréna Savariában most már állandó jelleggel remek körülmények között készülhetünk.

Mint ismert, a nyáron három új játékost, Balog Juditot, Orbán Adriennt és Marija Agbabát igazolta a klub, az ő beépítésük a csapatba folyamatosan zajlik. 

- A játékunkat olyan szintre kell hozni, amilyen a tavalyi évben volt. Az új játékosoknak védekezésben és támadásban is be kell illeszkedniük a rendszerünkbe, szóval még sok feladat vár ránk. Az új igazolásainkról már kiderült, hogy a szellemiségük az illeszkedik abba, ami nálunk elvárt, szóval elégedett vagyok velük - mondta Marosán György.