Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Megcsináltuk! Kiharcoltuk a bennmaradást az NB I-ben

Megnyertük a szezon legfontosabb mérkőzését, öt góllal legyőztük az Albát.
Megcsináltuk! Kiharcoltuk a bennmaradást az NB I-ben

A szezon legfontosabb mérkőzését játszottuk vasárnap délután az Alba Fehérvár ellen, a találkozón csakis a győzelemmel maradhatott esély arra, hogy kiharcoljuk a bennmaradást az NB I-ben. A találkozó előtt a pályafutását befejező Biljana Bandelier-t és Orbán Adriennt köszöntötte az SZKKA ügyvezető-elnöke, Pődör Zoltán.

A meccs elején felváltva estek a gólok, majd a félidő felére meglépett kettővel a fehérvári csapat, 4-6-nál azonnal időt is kért Marosán György vezetőedző. A vendégek a folytatásban elhúztak négy góllal is (7-11), de a játékrész hajrájában óriási rohamot indítottunk és az utolsó másodpercekben a szünetre megfordítottuk az állást, 12-11.

A második félidő elején ott folytattuk, ahol az elsőben abbahagytuk. Ragyogó védekezésünknek köszönhetően folyamatosan növeltük az előnyünket, 16-13-nál és 19-14-nél is időt kért az Alba trénere, Józsa Krisztián. A rövid szünetek sem törték meg csapatunk lendületét, Tomasevics és Balog is bemutatott fontos bravúrokat, a lányok hatalmasat küzdöttek és nem hagyták, hogy felzárkózzon az ellenfél. Már csak hat perc volt vissza, amikor elhúztunk hattal, 24-18-ra és innentől már nem engedtük ki a kezünkből a meccset. A lefújás után az Aréna Savariában már mindenki tudta, hogy a rivális Boglári Akadémia-SZISE nem szerez pontot a Kisvárda ellen, így fantasztikus Szurkolóinkkal elkezdődött a közös ünneplés. Megnyertük az idény legfontosabb meccsét és óriási szezonhajrával teljesítettük álmainkat, céljaikat, kiharcoltuk, hogy csapatunk a következő bajnokságban is az NB I-ben szerepeljen, ami a Kisvárda mai győzelme nélkül nem sikerült volna. Az ősszel sorozatban a harmadik idényünket kezdhetjük az élvonalban.

Hungast Szombathelyi KKA – Alba Fehérvár KC 26-21 (12-11)

K&H Liga, 26. forduló, Aréna Savaria Jv: Andorka, Hucker

SZKKA: Tomasevics – Wald 3, Bandelier 4, Mayer 6, Horilszka 6, Agbaba, Orbán 1 Csere: Balog (K), Horváth P. 4, Pődör R. 1, Virág 1, Varga N., Szendrei, Forgács, Szmolek, Kulcsár.