Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

"Minden előírást szakszerűen betartunk és betartatunk"

Az SZKKA csapatorvosa, Dr. Unger Péter beszélt klubunk járvány elleni védekezéséről és szigorú intézkedéseiről.
Minden előírást szakszerűen betartunk és betartatunk

Mint ismert, a Hungast-SZKKA NB I-es csapata karanténba került, mivel Dunaújvárosi KKA elleni hazai bajnoki után kiderült, hogy az ellenfél játékosai között többen is megfertőződtek a koronavírussal. Ennek ellenére a legutóbbi tesztelés mindenkinél negatív eredményt hozott, ami a klub járvány elleni védekezését, intézkedéseit dicséri. Mindezekről beszélt csapatorvosunk, Dr. Unger Péter megyei sportfőorvos, járványügyi felelős.

Természetesen a lehető legkomolyabban vesszük a járványügyi előírások betartását, hiszen az egészség az első és legfontosabb. Folyamatosan figyeljük a csapatot, a játékosokat és minden tőlünk telhetőt megteszünk a fertőzés terjedésének elkerülése érdekében. Eddig senkinek nem voltak tünetei, de ezt igazolták is a SARS-CoV-2 PCR-tesztek eredményei. A védekezésünket mindenképp dicséri, hogy az eddig elvégzett összes teszt során eddig egyetlen pozitív eredmény született, még az első tesztelésnél – kezdte Dr. Unger Péter, aki elmondta, milyen előírások és óvintézkedések vonatkoznak a klub dolgozóira.

- Az SZKKA csapatának tagjai, játékosai, szakmai vezetői szigorú szabályok szerint élik mindennapjaikat. Folyamatosan otthoni karanténban vannak, kizárólag csak az edzésekre és a mérkőzésekre hagyhatják el lakóhelyüket.

Csapataink a Haladás Sportkomplexumban edzenek, ahol rengeteg ember megfordul minden nap.

- Tisztában vagyunk vele, hogy sok iskolás gyermek és fiatal is sportol a Haladás Sportkomplexumban. Éppen ezért a Haladás Sportkomplexum használata előtt minden alkalommal fertőtlenítést végzünk. A személyi higiéniás megelőzésen túl a csarnok, az öltözők és az eszközök fertőtlenítése is megtörténik minden egyes edzés előtt és után. A létesítmény vezetői mindent megtesznek azért, hogy megóvják csapatunkat és örömmel mondhatom, hogy a védekezést nem csak mi, hanem ők is nagyon komolyan veszik. Becsületes és áldozatkész munkájukat ezúton is köszönjük.

Fontos kiemelni, hogy a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia minden előírást szigorúan betart és betartat.

- Az SZKKA abszolút felelősségteljesen áll az egész helyzethez. A klub az élet minden területén sokat költ a védekezésre, elég ha csak a saját gyártású maszkokra gondolok. Az Országos Sportegészségügyi Intézet szakmai körlevelei alapján minden előírást szakszerűen betartunk és betartatunk a klub játékosaival, sportolóival. Továbbra is arra kérek mindenkit, hogy vigyázzunk egymásra, és tartsuk be a szabályokat, hogy minél hamarabb visszatérhessen minden a régi kerékvágásba – nyilatkozta honlapunknak Dr. Unger Péter, az SZKKA csapatorvosa.

címlapfotó: vaol.hu