Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Mutatjuk, hol nyaralnak az SZKKA játékosai - II. rész

Mutatjuk, hol nyaralnak az SZKKA játékosai - II. rész

Folytatjuk cikksorozatunkat, amelyben megmutatjuk, hol nyaralnak, hova utaznak pihenni a nyári szünetben a Hungast SZKKA játékosai. A második részből most kiderül, hogy miként tölti a nyarat Virág Noémi és Pődör Rebeka.

- Az első két hetet teljes pihenéssel töltöttük, aztán elkezdtünk már egyénileg edzeni. Egy hosszúhétvégét töltöttünk Erdélyben a párommal és két barátunkkal, ahol nagyon jól éreztük magunkat. Nem az a tipikus nyaralás volt, hiszen nagyon sokat kirándultunk. Amikor a Szent Anna tóhoz mentünk, még két medvével is találkoztunk. Amióta hazajöttünk, folytatódtak az edzések, a következő két hétben még be van tervezve pár kisebb kiruccanás, például Balatonra vagy valahova a közelben, de már semmi nagyobb. Próbálok feltöltődni, mivel egy nagyon nehéz éven vagyunk túl, ahol sok minden miatt kellett aggódnunk, de remélem ez is hozzásegít minket ahhoz, hogy jövőre még jobbak legyünk – mesélte az SZKKA irányítója, Pődör Rebeka.

- A családdal Szlovéniában, Portorozban töltöttünk el öt napot. Nagyon jó időnk volt, rengeteget pihentünk és strandoltunk. Emellett sokat sétáltunk a környező gyönyörű városokban – tudtuk meg Virág Noémitől.