Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Nagyon motiváltan állt munkába az SZKKA serdülő csapata

Új vezetőedzővel és a felnőtt NB II-re készülnek a lányok.
Nagyon motiváltan állt munkába az SZKKA serdülő csapata

Felnőtt és ifjúsági csapatunk után a múlt héten az SZKKA serdülő együttese is munkába állt és elkezdte a felkészülést a 2021/22-es idényre. A lányok a múlt héten felmérésékkel kezdtek, most pedig az állóképesség fejlesztése mellett már labdás edzésekkel vehetik fel újra a ritmust a nyári szünet után.

Az SZKKA serdülő csapata az előző idényben fantasztikusan szerepelt: a Zala megyei felnőtt bajnokságot veretlenül megnyerve kiharcolta, hogy a következő szezonban a korosztályos serdülő I. osztály mellett a felnőtt NB II-es bajnokságban is induljon.

A gárda új vezetőedzője, Skoda Bence a célkitűzésekkel kapcsolatban jelezte: az NB II-ben a fizikálisan erősebb, rutinosabb játékosokkal szemben kitűnő lehetőségük lesz fejlődni a lányoknak. Az új tréner nagyon elégedett a lányok eddigi felkészülésével, a csapat nagyon motivált és remek hozzáállással vetette bele magát a munkába.

Íme galériánk a serdülő csapat edzéséről: