Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Nagyszerű hangulatban megszereztük a fontos első győzelmet

Két góllal, 32-30-ra nyertünk hazai pályán a Vasas ellen.
Nagyszerű hangulatban megszereztük a fontos első győzelmet

Az SZKKA lelkes szurkolótábora már félórával a kezdés előtt fantasztikus hangulatot varázsolt a Haladás Sportkomplexumba, ilyen atmoszférában pedig nem is lehetett nem jól kezdeni a Vasas elleni hazai rangadót.

Az első percektől próbáltuk magunkhoz ragadni a kezdeményezést, az újonc angyalföldiek eleinte válaszoltak a bekapott gólokra, de aztán folyamatosan növeltük a különbséget, 12-9-nél időt kértek a vendégek. A szezonban először pályára lépő, műtét után visszatérő Lilja Horilszka remekül blokkolta a Vasas próbálkozásait, illetve Tomasevics is bemutatott néhány bravúrt, így gyorsan ötre növeltük a különbséget, 15-10. Az első félidő hajrájában felzárkózott a Vasas, de Prkacin egy perc alatt kétszer is betalált, így a szünetben öt góllal vezettünk, 20-15-re.

A második félidő elején mindkét oldalon záporoztak a gólok, a vendégek folyamatosan tapadtak, továbbra is szorosan alakult a meccs. A Vasas nem adta fel, feljött ugyan kettőre, de Pődör Rebeka bombagóljaival újra négy volt közte, 15 perccel a vége előtt 29-25-öt mutatott az eredményjelző. Hullámzó volt a játékunk, amit kihasználtak a vendégek, akik hat perccel a vége előtt egyetlen találatra dolgozták le a hátrányunkat, óriási izgalmak maradtak a végjátékra. Az idegek harcát fantasztikus Szurkolóink segítségével végül mi nyertük, az utolsó öt percben Stosics révén csak mi tudtunk betalálni. A hajrát ugyan megnehezítettük magunk számára, de a győzelmet nem engedtük ki a kezünkből. 32-30-ra nyertünk hazai pályán a Vasas ellen és megszereztük a nagyon fontos első sikert a bajnokságban. Köszönjük Szurkolóinknak a fantasztikus bíztatást!

Hungast Szombathelyi KKA – Vasas SC 32-30 (20-15)

K&H Liga, 4. forduló

SZKKA: Tomasevics – Csire 4, Stosics 6, Pődör R. 7, Horilszka 4, Virág 1, Kadlicsek 1 Csere: Balog (K), Prkacin 6, Szendrei 3, Forgács, Pődör B., Szmolek, Papp P., Szmolek, Biró.