Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

NB I/B: az idegenbeli vereség ellenére is léptünk előre

NB I/B: az idegenbeli vereség ellenére is léptünk előre

Az SZKKA ifjúsági csapata a Mohács vendégeként lépett pályára a felnőtt NB I/B-s bajnokság 5. fordulójában. A találkozó első félidejében a védekezésünk nem úgy működött, ahogy elterveztük, így a szünetre előnnyel fordulhatott a hazai csapat. A második játékrészben próbáltuk szorossá tenni az összecsapást, fel is jöttünk két gól különbségre, de a hiányzóik ellenére is rutinosabb Mohács a győzelmet nem engedte ki a kezéből. Ifjúsági csapatunk az első öt fordulóban négyszer idegenben lépett pályára a felnőtt NB I/B-ben, jövő hétvégén viszont már hazai pályán fejlődhet és léphet előre.

A támadójátékunk hullámzó volt, de összeségében elégedett vagyok, nyújtottunk extra dolgokat is támadásban. Örülök ennek a meccsnek, mert léptünk előre az előzőekhez képest – értékelt Pődör Zoltán vezetőedző.

Mohácsi 1888 – Szombathelyi KKA U19 35-31 (20-16)

Felnőtt NB I/B, 5. forduló

SZKKA: Farkas H., Lőrincz (kapusok), Győri 4, Pődör B. 13, Horváth A. 5, Pham Lien 2, Gabnai 3, Zsákovics 4, Wutschi, Szabó N., Lakatos, Tóth B., Temesvári.