Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

NB I/B: Ötgólos hátrányból fordított a Sylver Ops Cafe SZKKA

A második félidőben sikerült megnyerni a meccset a DKKA U20 vendégeként.
NB I/B: Ötgólos hátrányból fordított a Sylver Ops Cafe SZKKA

Két fiatal csapat találkozott szombaton délelőtt a felnőtt NB I/B-ben, amikor ifistáink a DKKA U20 vendégeként léptek pályára. A találkozó első perceiben elhúztunk 2-0-ra, de aztán felváltva estek a gólok, kiegyenlített, szoros küzdelmet hozott a meccs, az első félidő felénél 6-6 volt az állás. A folytatásban egyre több ziccert hagytunk ki és a támadásban lévő kapkodás átragadt a védekezésünkre is, így a szünetben öt góllal vezetett a DKKA, 15-10-et mutatott az eredményjelző.

Megrázta magát az SZKKA a második félidő elején, mindössze hat perc alatt feljöttünk egyetlen találatra, 16-15. Később az egyenlítés is összejött, majd 18-17-es állásnál a DKKA kért időt. A hazai időkérés sem törte meg csapatunk lendületét, a második félidő derekán már nálunk volt az előny és pillanatok alatt elhúztunk négy góllal, 18-22-nél újra időt kért a DKKA. Ezt követően újra jöttek elő hibák, aminek köszönhetően tudott faragni hátrányából az ellenfél, de egyenlíteni már nem tudott. Ismét rutinos végjátékkal már nem adtuk ki a kezünkből a győzelmet. A második félidőben ötgólos hátrányból fordítottunk és végül két találattal, 29-27-re nyertünk a DKKA otthonában. 

- A korai kelés és a hosszú út miatt sok helyzetet elpuskáztunk, de ebből is tanultunk. Csapategységben erősek tudtunk maradni végig, emiatt tudtunk fordítani és megtartani az eredményt - értékelt csapatunk vezetőedzője, Pődör Zoltán

DKKA U20 – Sylver Ops Cafe SZKKA 27-29 (15-10)

NB I/B, 17. forduló, Dunaújvárosi Városi Sportcsarnok

SZKKA: Christe (K), Kulcsár 3, Pődör B. 10, Lakatos 2, Horváth A. 4, Pődör R. 3, Szmolek, Vajer, Forgács 3, Győri 4, Török, Biró, Franka, Pham Lien, Dobány (K), Farkas (K).