Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Nem mindennapi kárpótlást kapnak az SZKKA-szurkolók

Aki a tavalyi szezonra vásárolt bérletet, most kárpótlásként új bérletet kap a 2020/21-es szezonra, minden új bérletesünk pedig ajándék SZKKA-sálat vihet haza. Kedden indul az árusítás!!
Nem mindennapi kárpótlást kapnak az SZKKA-szurkolók

Az SZKKA vezetősége a héten megbeszélést folytatott szurkolói csoportunk vezetőivel és több rendkívül fontos döntés is született. Mint ismert, a 2020/21-es szezonban minden hazai mérkőzésünk az Aréna Savariában lesz, ezért a megbeszélésen résztvevők mindannyian egyetértettek: legfontosabb feladatunk, hogy minél több szurkoló, minél jobb körülmények között drukkolhasson csapatunknak. Klubunk ennek érdekében nem mindennapi gesztusokkal és akcióval kedveskedik a rajongóknak.

A szurkolók képviselői kitörő örömmel fogadták azt a nem mindennapi hírt, hogy a klubvezetés döntése értelmében mindenki, aki a tavalyi szezonra vásárolt bérletet, most kárpótlásként kap egy új bérletet a 2020/21-es idényre. Klubunk ezzel a gesztussal szeretné kárpótolni a szurkolókat a csonka szezon elmaradt mérkőzései miatt. Természetesen az új bérletesekről sem feledkezünk meg: minden új bérletesünk, aki bármilyen bérletet vásárol a 2020/21-es idényre, egy SZKKA-sálat kap ajándékba a bérlet mellé.

További akció, hogy idei bérletek a 13 hazai NB I-es bajnoki mérkőzés mellett a Magyar Kupa-meccsekre, valamint a 11 hazai NB I/B-s találkozóra is érvényesek, ami összesen nem kevesebb, mint 27 mérkőzést is jelenhet. 

A megbeszélésen továbbá elhangzott, hogy Savaria Blue-White Lions szurkolói csoport szeretettel vár minden új drukkert.

 

Bérletárak a 2020/21-es szezonra:

Mobil lelátó, felnőtt: 23.500 Ft

Mobil lelátó, gyerek vagy nyugdíjas: 11.750 Ft

Galéria, felnőtt: 18.900 Ft

Galéria, gyerek vagy nyugdíjas: 9.450 Ft

 

Családi bérletek, 25% kedvezménnyel:

Mobil lelátó, 1 felnőtt, 1 gyerek: 26.400 Ft

Mobil lelátó, 1 felnőtt, 2 gyerek: 35.250 Ft

Mobil lelátó, 2 felnőtt, 1 gyerek: 44.000 Ft

Mobil lelátó, 2 felnőtt, 2 gyerek: 52.900 Ft

Galéria, 1 felnőtt, 1 gyerek: 21.250 Ft

Galéria, 1 felnőtt, 2 gyerek: 28.350 Ft

Galéria, 2 felnőtt, 1 gyerek: 35.400 Ft

Galéria, 2 felnőtt, 2 gyerek: 42.500 Ft

 

Jegyárak a 2020/21-es szezonra:

Mobil lelátó, felnőtt: 2000 Ft

Mobil lelátó, gyerek vagy nyugdíjas: 1000 Ft

Galéria, felnőtt: 1600 Ft

Galéria, gyerek vagy nyugdíjas 800 Ft


Az SZKKA-család tagjai további kedvezményeket kapnak

Az egyesületünkben sportoló gyerekek természetesen díjmentesen juthatnak bérlethez, de nagyon fontos, hogy az edzőjüknél meg kell igényelniük. Az SZKKA-játékosok családtagjai (szülő vagy testvér) pedig féláron vehetnek bérletet a 2020/21-es idényre.

Bérletárak az SZKKA-családtagok számára:

Mobil lelátó, felnőtt: 11.750 Ft

Mobil lelátó, gyerek vagy nyugdíjas: 5.900 Ft

Galéria, felnőtt: 9.450 Ft

Galéria, gyerek vagy nyugdíjas: 4.700 Ft

 

Bérleteinket jövő kedd, július 14-től a klubirodában vásárolhatják meg. (Berzsenyi tér 2. /SEK D-épület/ 4. emelet)