Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Nívós gimiben tanulnak, mellette NB I-es kezilabda klubban játszanak! - Pályán a Nagy Lajos Gimnázium korábbi és jelenlegi diákjai!

Legtehetségesebb fiataljaink közül Csire Fanni már leérettségizett, Pődör Rebeka, Horváth Anna és Pődör Blanka pedig jelenleg is a Nagy Lajos Gimnázium diákja. Mindannyiukban közös, hogy ott voltak legutóbbi NB I-es csapatunk keretében.
Nívós gimiben tanulnak, mellette NB I-es kezilabda klubban játszanak! - Pályán a Nagy Lajos Gimnázium korábbi és jelenlegi diákjai!

Koncepciónk mit sem változott, továbbra is minél több saját nevelésű tehetséges játékost szeretnénk biztosítani az NB I-es csapat számára. Ehhez pedig nélkülözhetetlen az a hosszú évek óta fennálló kiváló együttműködés, amely a Nagy Lajos Gimnázium és egyesületünk, a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia közötti kapcsolatot jellemzi.  

Négy saját nevelésú játékosunkat arról kérdeztük, nekik mit jelent(ett) az NLG-be járni és közben magas szinten kézilabdázni.  

Csire Fanni már korábban leérettségizett, az NLG sportosztályába járt.  

-  Segítettek mindenben, illetve azt is szerettem, hogy érdeklődtek a sport tevékenységeink iránt. Volt, hogy a tanárok is kijártak mérkőzésekre, illetve kérdeztek utána róla, hogy mi volt és, hogy sikerült egy adott meccs. Reggeli edzésekre is járhattam. Összsségében jó volt az NLG-snek lenni - tudtuk meg Fannitól. 

Pődör Rebeka szerint is nagyon segítőkészek az NLG pedagógusai. 

- Könnyen össze tudom egyeztezni a sportot és a tanulást. Nagyon segítőkészek a tanárok, ha esetleg lemaradok az edzések vagy a meccsek miatt, próbálnak mindkét félnek kedvező megoldást találni. Amellett, hogy mindenképp szeretnék majd továbbtanulni, terveim szerint a kézilabdát is minél hosszabb ideig magas szinten űzném - válaszolta Beki.

Pődör Blanka ugyancsak fontosnak tartja, hogy támogatják az élsportot. 

- Számomra az NLG nagyban megkönnyíti a tanulást, a kézilabdameccsek miatti hiányzások ellenére támogatnak és segítenek, hogy semmiben se maradjak le. A tanárok megértőek. A gimit szeretném minél jobb eredménnyel elvégezni, aztán természetesen gondolkozok majd a továbbtanulásban is, de még nem döntöttem el pontosan, hogy hova szeretnék menni  - mondta weboldalunknak Dudi. 

Horváth Anna számára lényeges, hogy tanárai is örülnek a sikereinek. 

- Mivel én nem sporttagozatra járok, nekem igazából abban segít az NLG, hogy nem gátol abban, hogy iskolaidő alatt eljárjak meccsekre, esetleg a reggeli edzésekre. Plusz még a tanárok személyesen abban, hogy örülnek a sikereimnek. Nagyon jó érzés, hogy egy nívós gimiben tanulhatok, és mellette egy nívós kezilabda klubban játszhatok - fogalmazott Nusi.