Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Levelet írtunk a Profiligának

Javasoltuk, hogy vigyék végig azt a kezdeményezést, hogy két héten belül mérkőzés időpontot módosítani csak közös beleegyezéssel lehessen a jövőben.
Levelet írtunk a Profiligának

A hétvégi történések után klubunk úgy döntött, hogy levéllel fordul a Profiligához, hiszen szeretnénk elkerülni, hogy a jövőben riválisaink hasonlóan aljas módszerekkel próbáljanak meg előnyhöz jutni utánpótláscsapatunkkal szemben, mint tette azt a Csurgó.

Egy héttel ezelőtt, 2020. március 4-én kaptuk az értesítést, hogy az eredetileg szombatra (március 7.) kiírt NB I/B-s bajnokinkat a Csurgói NKC
mindenféle előzetes egyeztetés és megkeresés nélkül átjelentette vasárnapra, vagyis „rátették” a másodosztályú bajnokit a felnőtt, NB I-es mérkőzésünkre. A szabályok értelmében mi ez ellen már nem tehettünk semmit, el kellett fogadnunk azt döntést, hogy három(!) nappal a mérkőzés kezdése előtt közölték velünk az új időpontot, aminek hátterében a sportszerűtlen előnyszerzés, egyértelmű haszonszerzés állt.

Ezzel a lépéssel három
fiatal játékosunkat megfosztottak egy nagy élménytől, hiszen nem lehettek ott az NB I-es keretben a Vác ellen. Ezt ők érthetően kisebb csalódásként élték meg, mivel utánpótláskorú játékosokról van szó, ez teljesen érthető ebben a szituációban.

Nem könnyítette meg a dolgunkat az sem, hogy így egy nap alatt két meccset kellett lejátszanunk, hiszen délelőtt még ifjúsági mérkőzés is volt. Véleményünk szerint az MKSZ-nek védenie kell a magyar utánpótlást, az ehhez hasonló lépések azonban hátráltatják a fiatalok fejlődését.

Ezzel az átjelentéssel ráadásul nemcsak szakmai, hanem anyagi kár is érte klubunkat, hiszen a már lekötött utazásunkat is át kellett variálnunk, illetve módosítanunk kellett a szerződésben foglalt teremhasználatunkat.


Természetesen a csurgói csapattal, játékosaival és szurkolói eddig sem volt, és ezután sincs semmi gondunk, még egyszer hangsúlyozzuk, a probléma alapvetően nem egy mérkőzés-átjelentéssel van, hiszen rajtunk kívülálló okok, csarnokprobléma miatt mi is kénytelenek voltunk korábban ehhez folyamodni, ám azt mi mindig időben jeleztük az ellenfél és a szövetség felé is. A somogyi vezetők húzását viszont rendkívül sportszerűtlennek tartjuk, főleg egy olyan klub részéről, amelynek szlogenje a „bajnokokat nevelünk!”

Azt már csak zárójelben tesszük hozzá, nem igazán értjük, hogy mit keres egy külföldi edző egy NB I/B-s csapat kispadn, illetve mi szükség van három külföldi, volt válogatott, honosított játékos foglalkoztatására.

Arra kértük a Profiligát, hogy törekedjünk egy olyan megoldásra, amivel a jövőben kizárhatjuk, hogy megismétlődjenek hasonló szituációk, hiszen ezek nem csak klubunkat (nem csak Szombathelyen versenyeztetnek utánpótlás-csapatokat alacsonyabb osztályokban), hanem a teljes magyar kézilabda jövőjét, utánpótlását is hátrányosan érintik.

Javasoltuk, hogy két héten belül mérkőzés időpontot módosítani csak közös beleegyezéssel lehessen a jövőben. Ez egyáltalán nem új keletű dolog, más sportágaknál (például kosárlabda) ez előírt szabály, amit a versenykiírás is tartalmaz.