Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Őrült futamot nyert serdülő csapatunk!

Majdnem megfáztunk Székesfehérváron, de az utolsó percekben szerzett gólokkal sikerült mindkét bajnoki pontot megszerezni.
Őrült futamot nyert serdülő csapatunk!

Alba Fehérvár KC - SZKKA (10:9) 18:21

SZKKA: Pődör Blanka 8, Farkas Nerina 3, Juhász Anna, Horváth Lilla 3, Lakatos Lizett 3, Tamási Kata 1, Tóth Nóri, Farkas Hanna, Mórocz Viktória, Szabó Noémi, Lőrincz Brigitta, Horváth Anna 3, Wagner Dóri.

Az első percekben mindkét csapat sok hibával kezdte a mérkőzést, viszont míg a Józsa Krisztián irányította hazaiak elkezdték a helyzeteiket belődözni, addig mi rendre kihagytuk és védekezésben is hibát hibára halmoztunk, így a fehérváriak mentek előnnyel a szünetre!

A második félidőben megpróbáltunk nyugodtabb játékot játszani, de továbbra is a befejezésekbe sok buta hiba csúszott! Aztán váltottunk 5-1 es védekezésre, ez pedig sikert hozott a védelemben és sikerült megzavarni vele a hazaiakat, ezzel kezdtünk megnyugtató előnyt teremteni a második félidő derekára! Azonban a támadó játék továbbra is elmaradt az elvárhatótól! Mindent elmond, hogy 3 kipattanó labdát is hibáztunk egy támadáson belül, mire megszerezte az ellenfél! Szerencsénkre a hazaiak nem tudtak élni a kínálkozó lehetőséggel és az utolsó percekben belőtt góljainknak köszönhetően megnyertük ezt az “őrült futamot”!

- Sajnos nagyon hullámzó a teljesítményünk! Sajnos 1-2 ember kivételével nincs stabil játékerőnk az utóbbi mérkőzéseken! Erre meg kell közösen találnunk a megoldást és meg is fogjuk – összegezte a tapasztalatokat Pődör Zoltán edző. 

Ezzel a sikerrel a mi csapatunk jelenleg az 5. helyen áll, de nagyon szoros a mezőny, hiszen az 1-5. helyezett között mindössze 2 pont a különbség.  Pődör Zoltán csapata legközelebb október 26-án a 7. helyen álló Budaörs együttesét fogadja.  
 

KAPCSOLÓDÓ KÉPEK