Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Parádés évkezdés: elvettük a listavezető NEKA veretlenségét

Parádés évkezdés: elvettük a listavezető NEKA veretlenségét

Szerda délután fontos rangadó várt ifjúsági csapatunkra, amely az Ifjúsági I. osztályban veretlenül listavezető NEKA I. együttesét látta vendégül. A vendégektől több játékos is hiányzott, úgy tudjuk, hogy Covid-betegség miatt, voltakakik a hétvégén még a társaikkal együtt játszottak. Bízunk benne, hogy az ellenünk pályára lépők közül senki sem volt fertőző és reméljük, nem veszélyeztetik ifjúsági csapatunk és – a felnőtt kerethez tartozó fiataljaink miatt – NB I-es gárdánk szereplését. A balatonboglári klub beteg játékosainak mielőbbi gyógyulást kívánunk!

Az egyetemi csarnokban rendezett rangadó első szakasza szorosan alakult, habár 4-2-re és 6-4-re is vezettünk, a vendégek folyamatosan tapadtak és az első félidő felére ki is egyenlítettek. A játékrész utolsó öt percébe kisebb hullámvölgybe kerültünk, így a legjobbkor jött a nagyszünet, 10-14. A második félidőt már sokkal jobban kezdtük, hatalmasat küzdve folyamatosan dolgoztuk le a hátrányunkat, a 40. percben már csak egy gól volt a különbség a NEKA javára. A folytatásban állandósult az 1-2 gólos differencia, de aztán a hajrába érve egyre fokozódtak az izgalmak. A végjátékban remek védekezéssel, higgadt játékkal és jó döntéseket hozva előbb az egyenlítés, majd a fordítás is összejött. Az utolsó tíz percben gólt sem kaptunk, így végül négygólos győzelmet aratva vettük el az éllovas NEKA veretlenségét.

A második félidőre összeállt a védekezésünk és a jó kapusteljesítmény is kellett a sikerhez. Örülünk a győzelemnek, amivel visszajöttünk a bajnokságba – értékelt Pődör Zoltán vezetőedző.

Szombathelyi KKA – NEKA I. 24-20 (10-14)

Ifjúsági I. osztály, 11. forduló

SZKKA: Christe, Farkas H. (K), Győri 1, Pődör B. 7, Szmolek 1, Gabnai 1, Zsákovics 6, Horváth A. 6., Forgács 2, Wutschi, Szabó T., Tóth B., Temesvári.