Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Pődör Zoltán újévi köszöntője

Ügyvezető-elnökünk köszöntőjéből kiderül, komoly tervekkel, álmokkal vágtunk bele a 2022-es esztendőbe.
Pődör Zoltán újévi köszöntője

Tisztelt SZKKA-szurkolók, kézilabdabarátok!

Nehéz 2021-es éven vagyunk túl, de ahogy mindig, ezúttal is komoly célokkal, tervekkel vágtunk bele az új esztendőbe. Az előző NB I-es szezon sikeres tavaszi befejezése és a bennmaradás kiharcolása után az új idény eddig nem a terveink szerint alakult, de a klubnál mindannyian azon dolgozunk, hogy egy tavaszi meneteléssel a következő pontvadászatot is a legjobbak között kezdje meg felnőtt csapatunk és bizonyítsuk, hogy igenis helyünk van az NB I-ben.

Nagyon fontos kiemelni, hogy klubunk rendszere továbbra is kerek, hiszen az NB I mellett utánpótláscsapataink a felnőtt NB I/B-ben és NB II-ben pallérozódnak, fejlődhetnek folyamatosan. Minden korosztályban az élmezőnyhöz tartoznak csapataink, játékosokat adunk az utánpótlás-válogatottaknak, az egyesületünkben kézilabdázó több mint 300 gyereknek a működő klubmodell és klubnál zajló kiváló munkának köszönhetően teljes karrier jövőképet tudunk biztosítani, amihez a Nagy Lajos Gimnáziummal való együttműködéssel az iskolai háttér is adott. Képzésünk minőségét jól mutatja, hogy a környező megyékből és egész Nyugat-Magyarországról választanak minket. Üdvözítő továbbá, hogy az elmúlt évben is rengeteg fiatal tehetségünk kapott bizonyítási lehetőséget a világ egyik legerősebb bajnokságának számító NB I-ben.

Mindez persze nem valósulhatna meg a klub stabil anyagi háttere nélkül: a támogatóinkkal kötött hosszútávú együttműködések mellett Szombathely városa a pandémia elleni küzdelem mellett is próbál a lehetőségeihez mérten segíteni, amit ezúton is köszönünk.

A gyerekek minőségi és magas színvonalú képzését azonban egyre jobban megnehezíti a folyamatos teremprobléma. A város teremkapacitása nagyon szűkös, ráadásul a kézilabdában használt vax miatt még nehezebb összeegyeztetni a teremhasználatot más sportágak képviselőivel. Emellett természetesen az NB I-es és utánpótlásmérkőzéseket is szeretnénk minőségi körülmények között rendezni, hogy kiszolgáljuk közösségünket és népes szurkolótáborunkat.

Folyamatosan keressük a megoldást erre a problémára, ezért elkészítettünk egy életképes, finanszírozható és fenntartható csarnok-projektet. Álmunk egy olyan munkacsarnokból, kollégiumból és rehabilitációs központból álló létesítmény, amely nem csak az SZKKA, hanem az egész régió kézilabdájának az otthona lehetne.

Bízom benne, hogy idén közelebb kerülünk ehhez az álmunkhoz és remélem azt is, hogy az Önök támogatásával a mérkőzéseken is elérjük a céljainkat, a sikereket pedig közösen ünnepelhetjük. Az SZKKA nevében ezúton szeretnék minden szurkolónknak, támogatónknak, valamint minden kézilabdabarátnak boldog, SZKKA-sikerekben gazdag új évet kívánni!

Hajrá SZKKA, hajrá Szombathely!

Pődör Zoltán

ügyvezető-elnök

Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia