Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Profi körülmények

Sportpszichológus is segíti a lányok mentális felkészítését
Profi körülmények

Igazán profi körülmények között készülhet a szeptember 10-ei bajnoki rajtra városunk NB/I B-s ezüstérmes kézicsapata, a Swietelsky-Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia. A lányoknak a délutáni edzés előtt Márkus Ágnes sportpszichológus tartott bemutatkozó foglalkozást, amelyet a jövő héttől rendszeres tréningek, illetve négyszemközti találkozások követnek. 

Amint arról a múlt heti sajtótájékoztatón Pődör Zoltán ügyvezető elnök beszámolt, az idei szezontól sportpszichológussal egészült ki csapatunk szakmai stábja. A bemutatkozó beszélgetés megtörtént, az első találkozásról Márkus Ágnes mesélt.
– A lányok jó hangulatban érkeztek meg a foglalkozásra, valamennyien nyitottak voltak mind irányomban, mind pedig egymás felé. Az első alkalommal papíralapú teszteket töltöttek ki a csapat tagjai, ezeket fel kell dolgoznom, így könnyebben tudok majd tájékozódni a későbbiekben. Az egyéni és a csoportos foglalkozások a jövő héttől „mélyülnek el”, annyi azonban már az első, rövid beszélgetés után kiderült: örömmel veszik, hogy mentális felkészítésükhöz plusz segítséget kapnak – mondta a szakember.

KAPCSOLÓDÓ KÉPEK