Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Rémálom Debrecenben!

A Gyermekbajnokság U13 I. Osztályának legutóbbi fordulóját Debrecenben rendezték.
Rémálom Debrecenben!

Vagy a tavasz, vagy az óra átalítás vagy a hosszú út okozhatta, de csapatunk már az első mérkőzésen is rengeteg hibával és kihagyott ziccerrel, koncentrálatlan játékkal lépett pályára a Tápiószele elleni mérkőzésen. Ellenfelünk kihasználta a hibáink, és rendre értékesítette a helyzeteit, eközben mi egyre kétségbeesettebben játszottunk, ami további pontatlansághoz vezetett. A véghajrára sikerült egy 5:1-es szériát produkálnunk, de ez már nem volt elegendő a pontszerzéshez.

Második mérkőzésen a nagy riválist fogadtuk, amely a bajnokság végkimeneteléről döntött. Viszont itt már nélkülöznünk kellet Farkas Nerinát, aki az első mérkőzésen sérült meg és ez után nem is tudta vállalni a szereplést. Ha itt nyerünk az előző Tápiószele elleni vereséget jóvá lehetett volna tenni. A lányok így is álltak neki a mérkőzésnek nagy akarattal játszottak, viszont sajnos a gólok itt sem érkeztek. A balszerencse továbbra is rajtunk ragadt és nem voltak még periódusai sem a mérkőzésnek, amivel közelebb kerülhettünk volna a Ferencvároshoz. Így az ellenfelünk megérdemelten zsebelhette be a két pontot.

Pődör Zoltán: Rémálomba illő hétvége volt ez, bármihez nyúltunk balul sült el, bármit próbáltunk javítani, tenni az rosszul sikerült. Megpróbáljuk újjá építeni magunkat.

EURONOVEX USE – Szombathelyi KKA 31:22 (13:9)

Dobos Dorka, Farkas Hanna, Farkas Nerina 3, Győrffy Luca 2, Horváth Anna 7, Horváth Lilla 1, Juhász Anna, Lakatos Lizett 1, Lőrincz Brigitta, Pődör Blanka 8, Sámson Petra, Szekér Petra, Tamási Kata, Tóth Nóri.

 

Szombathelyi KKA – FTC KN KFT 17:29 (5:17)

Dobos Dorka, Farkas Hanna, Győrffy Luca 3, Horváth Anna 2, Horváth Lilla 1, Juhász Anna, Lakatos Lizett, Lőrincz Brigitta, Pődör Blanka 8, Sámson Petra, Szekér Petra, Tamási Kata 2, Tóth Nóri 1.