Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Rendesen megizzasztottuk a DVSC-t

Ötven percig kőkemény csatára kényszerítettük a topcsapatot.
Rendesen megizzasztottuk a DVSC-t

A bajnokság egyik topcsapatát, a DVSC SCHAEFFLER együttesét látta vendégül NB I-es csapatunk az Aréna Savariában a K&H Liga második fordulójában. A szezon első hazai meccsén már az első percektől érezni lehetett, hogy csapatunk a papírformára fittyet hányva bizony csodára készül. Rendkívül szorosan alakult a találkozó, fej-fej mellett haladtak a gárdák. A vendégek kétszer is elléptek hárommal, de jobban nem hagytuk meglógni őket, sőt, szép momentumokkal mindkétszer egalizáltunk. A lányok hatalmasat küzdöttek, ami a szurkolóknak is tetszett, folyamatosan éltették, bíztatták a csapatot. A szünetben egy góllal, 14-15-re vezetett a DVSC.

A szünet után felváltva estek a gólok, majd egy egészpályás találat után megint elhúzott hárommal a Debrecen, 16-19. Csapatunk azonban nem adta fel, erőn felüli teljesítménnyel, szinte extázisban játszva újra egalizáltunk, 20-20. Továbbra is rettentően szoros volt a mérkőzés, a hajrába érve kettővel ment a DVSC, 21-23. Az utolsó percekre kijött a fáradtság, így a végjátékban a vendégek érvényesíteni tudták a papírformát és végül négy góllal nyertek. Csapatunk azonban nem lehet csalódott, 50 percig rendesen megizzasztotta, kemény csatára kényszerítette a DVSC-t és mai teljesítményével teljesen jogosan kiérdemelte, hogy a meccs után állva tapsolja a publikum.

Hungast SZKKA – DVSC SCHAEFFLER 25-29 (14-15)

K&H Liga, 2. forduló, Aréna Savaria

SZKKA: Tomasevics – Csire 3, Horváth P., Szendrei 4, Pődör R. 5, Stosics 3, Kadlicsek 1 Csere: Balog (K), Prkacin 9, Virág, Szmolek, Borba, Forgács, Biró, Christe (K).