Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Serdülő csapatunk is munkába állt

Vers Ákos vezetőedző napi két edzést vezényel a lányoknak.
Serdülő csapatunk is munkába állt

Az idősebb korosztályokhoz hasonlóan a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia serdülő csapata is elkezdte a felkészülést a 2020/2021-es szezonra. A hathetes alapozás során Vers Ákos vezetőedző napi két edzést vezényel a lányoknak, de a dolgos hézkötnapokat számos edzőmérkőzés és csapatépítő program is színesíti. 

Klubunknál természetesen minden feltétel adott a legmagasabb szintű szakmai munkához, a serdülő gárda bázisa az Egyetemi Sportcsarnok, ami mellett a Sylver Fitness és Wellness Stúdióban a kondicionális képességeket fejleszhetik a lányok. Mindezek mellett Szombathely több jellegzetes helyszínét, például az Emlékművet, a Csónakázó tavat, illetve a Kálvária-templom lépcsőit is kihasználják, hogy megfelelő formába kerüljenek a játékosok. 

Serdülő csapatunk az előttünk álló szezonban a Serdülő I. osztály mellett az U15-ös I. osztályban, valamint a Zala megyei felnőtt bajnokságban is indul. 

Így edzett serdülő csapatunk hétfőn délután az Emlékműnél: