Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Serdülő I. osztály: Kettőből kettő!

Fontos mérkőzésen nyert idegenben a Swietelsky-SZKKA élvonalbeli serdülőcsapata. A mieink Kozármislenyben győztek.
Serdülő I. osztály: Kettőből kettő!

A tavalyihoz hasonlóan most is nagy csatának bizonyult a két együttes összecsapása. Az első félidőben tartottak egymással a lépést a csapatok, viszont a második félidőre szerencsénkre az öltözőben maradt a hazai gárda. Ezt kihasználtak a szombathelyiek, és jól játszva egyre nagyobb különbséggel húztak el a házigazdától. Ezt a differenciát a végéig tartva szép lassan felőrölte alakulatunk az ellenfelet, így a vége magabiztos győzelem lett.

A lefújást követően Pődör Zoltán így értékelt:
– A két társulat között mindig nagy volt a küzdelem, ezt a párharcot ma mi nyertük! Nagyon motiváltak voltunk végig, így megérdemelten gyűjtöttük be a két pontot! Gratulálok a lányoknak, szépen meneteltünk a bajnokságban!

 

Kozarmisleny SE – Swietelsky-Szombathelyi KKA  22–30  (13–14)

Swietelsky-SZKKA: Győrffy Luca 5, Pődör Blanka 5, Horváth Lilla, Sámson Petra, Tamási Kata 8, Horváth Anna 6, Lőrincz Brigitta, Farkas Hanna, Farkas Nerina 4, Juhász Anna, Lakatos Lizett, Szekér Petra 1, Tóth Nóra, Varga Vanessza 1. Edző: Pődör Zoltán.