Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Serdülő: Új felállásban próbálkoztunk a Győri ETO ellen

A vereség ellenére a védekezésünk rendben volt, ebből próbálunk építkezni a szezon hátralévő részére.
Serdülő: Új felállásban próbálkoztunk a Győri ETO ellen

Ifjúsági csapatunk győzelme előtt serdülőink is össze mérték tudásukat a Győri ETO KC korosztályos együttesével. Szorosan alakult a találkozó első tíz perce, aztán az első félidő derekán kezdett meglépni a rivális ETO. Sokat kísérleteztünk a találkozón, a vendégek a második félidőben már kilenccel is vezettek, de aztán az utolsó tíz percben közelebb tudtunk zárkózni. A végeredmény 23-28.

- Új felállásban léptünk pályára, a belső posztokon nem igazán találtuk a megfelelő összeállítást az egész mérkőzésen. A védekezésünk viszont rendben volt, ebből fogunk építkezni és összerakni a támadójátékot a szezon hátralévő részére – értékelt Skoda Bence, az SZKKA edzője.

Szombathelyi KKA – Győri ETO KC 23-28 (9-13)

Serdülő I. osztály, 18. forduló

SZKKA: Pados, Albert (kapusok), Török 5, Juhász 2, Ihász 3, Németh 2, Rieger 1, Pál K. 4, Lékai 3, Tóth B. 3, Krilov, Temesvári 2, Rákos, Káli.