Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

„Szeretnénk kijavítani a múlt heti botlást”

Varga Niki bízik benne, hogy hazai pályán szurkolóink támogatásával behúzzuk a győzelmet.
„Szeretnénk kijavítani a múlt heti botlást”

Több, mint egy hónap után újra hazai pályán szerepel a hétvégén felnőtt csapatunk: szombaton 15 órától a PEAC együttesét látjuk vendégül az Aréna Savariában. Az SZKKA szélsője, Varga Niki bízik benne, hogy a múlt heti fiaskót kijavítva, szurkolóink támogatásával hazai környezetben behúzzuk a kötelező győzelmet a 12. helyen álló pécsiek ellen.

- Arra kell törekednünk, hogy tudjuk játszani a saját játékunkat: kemény védekezés után gyors támadásokat vezetni, ahogy korábban is tettük. Szeretnénk hazai pályán kijavítani a múlt hétvégi botlást. Hiányoztak már a szurkolóink, remélem, hogy szombaton velünk lesznek, fontos számunkra a támogatásuk. Teljesen más mérkőzés lesz most a PEAC ellen, mint a kupameccs volt. Készülünk a pécsiek játékára, fegyelmezett védekezéssel és gyors támadójátékkal itthon tartjuk a két pontot – nyilatkozta Varga Niki.