Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Hatalmas küzdés, győztes visszatérés

Kitartott az első félidőben megszerzett előny, 28-26-ra nyertünk a DKKA ellen.
Hatalmas küzdés, győztes visszatérés

Hosszú idő után lépett újra pályára a K&H Ligában a Hungast Szombathelyi KKA NB I-es csapata, amely a Dunaújvárosi KKA együttesét látta vendégül az Aréna Savariában. Ragyogóan kezdte a mérkőzést a szombathelyi csapat, jó védekezéssel és szép gólokkal folyamatosan növelni tudtuk az előnyt. Tomasevics szokás szerint parádésan védett, így az első félidő derekán már hat góllal vezettünk. A vendégek a folytatásban megrázták magukat és feljöttek háromra, de az utolsó percek megint az SZKKA-ról szóltak, így a szünetre visszaállt a hatgólos különbség, 17-11. 

A második félidő elején már nyolc góllal vezettünk, de aztán a DKKA rövid idő alatt négyre csökkentette a hátrányát, 21-17-es állásnál Marosán György vezetőedző kért időt. A folytatásban felváltva estek a gólok, majd tíz perccel a vége előtt hullámvölgybe kerültünk, aminek köszönhetően egyetlen gólra zárkózott a vendégcsapat, 24-23. Ez sem törte meg a lányokat, és néhány jó védekezéssel újra el tudtunk lépni, Tomasevics egészpályás góljával újra négy volt közte, 27-23. A Dunaújváros még egy utolsó rohammal feljött kettőre, de aztán Agbaba hétméterese mindent eldöntött, 28-26-re megérdemelten nyertünk és megszereztük a nagyon fontos második győzelmünket a szezonban. Köszönjük fantasztikus Szurkolóinkat, hogy végig buzdították és segítetették a lányokat. 

Hungast SZKKA - Dunaújvárosi KKA 28-26 (17-11)

K&H Liga, 14. forduló

SZKKA: Tomasevics (K) 1 - Wald 2, Bandelier 4, Gorilszka 6, Pődör R. 2, Agbaba 5, Orbán 1 Csere: Mayer 3, Varga 2, Horváth 1, Pődör B., Virág 1, Szendrei, Dobány (K), Biró Vezetőedző: Marosán György

DKKA:  Babovic (K), Hlogyik (K), Jovovity 1, Mihály 1, Barján, Szalai 4, Horváth G., Bulath 10, Kazai 4, Krupják-Molnár 3, Schatzl, Román 1, Dabevska 1, Sziráki, Nick  Vezetőedző: Vágó Attila