Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Elfáradtunk a második félidőre

Ificsapatunk az első játékrészben még partiban volt az NB I-es Boglári Akadémia-SZISE ellen, de végül 17 gólos vereség lett az edzőmeccs vége.
Elfáradtunk a második félidőre

Az élvonal újoncával, a Boglári Akadémia-SZISE együttesével játszott felkészülési mérkőzést az NB I/B-s, illetve Ifjúsági I. osztályra készülő ificsapatunk az Aréna Savariában.

Horváth Anna lőtte a találkozó első gólját, majd rögtön egyenlítettek a vendégek. Pődör Blanka hetesből talált be, majd Török érkezett jó ütemben a kapu elé, de a Boglári Akadémia-SZISE mindig tudott válaszolni, így fej-fej mellett haladtak a csapatok. Gyorsan pörögtek a támadások, mindkét együttes keményen védekezett, így repkedtek a kétperces kiállítások, illetve a büntetők. Emberelőnyben nem tudtunk akciógólt szerezni, így átvette a vezetést a NEKA. Pődör góljaival tartottuk magunkat, de aztán nem volt válaszunk a vendégek gyors akcióira. Hosszú gólcsend után Török volt eredményes, de a túloldalon gyors kontrákból növelte előnyét a vendégcsapat. Újra megráztuk magunkat védekezésben és több remek labdaszerzéssel sikerült zárkóznunk, de a félidő utolsó perceiben átrohantak rajtunk, így a szünetben 24-19-re a vendégek vezettek.

Lőrincz bravúros védéseivel indult a második játékrész, de a támadásokba sok hiba csúszott, nem tudtunk mit kezdeni a magasabb osztályú ellenfél védekezésével. Előbb Horváth, majd Török is betalált, de a vendégek pillanatok alatt válaszoltak. A folytatásban többször is megvillantak az SZKKA játékosai, támadásban és védekezésben is igazán szép megmozdulásokat láthattunk a lányoktól, de az NB I-re készülő ellenfelünk érvényesítette a papírformát és végül 49-32-re megnyerte az edzőmeccset. A 17 gólos vereség ellenére remekült helyt állt az SZKKA ificsapata, nem ijedt meg erősebb, első osztályú ellenfelétől. Az első félidőben egyenrangú ellenfelei voltunk a Boglári Akadémiának, de a végére elfáradtak a lányok. 

SZKKA – Boglári Akadémia-SZISE 32-49 (19-24)

SZKKA: Christe – Imrei 2, Pődör 11, Zsemberi, Győri 4, Török 4, Horváth A. 2 Csere: Lőrincz (kapus), Szmolek, Kulcsár, Jefcsák 1, Forgács 4, Garancz 3, Lakatos 1, Farkas (kapus), Dobány (kapus)