Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Szponzori találkozó

Találkozóra invitálta klubunk, a Swietelsky-SZKKA a helyi támogatókat. A szponzorokat Pődör Zoltán ügyvezető elnök, Balogh Gyula igazgató helyettes Füzesi Ferenc vezetőedző és Mayer Maja csapatkapitány köszöntötte az Öreg Posta Steak & Grill Pub.
Szponzori találkozó

A rendezvényen megjelent Molnár Miklós, városunk gazdaságért felelős alpolgármestere is. Mint Pődör Zoltán fogalmazott: klubunknál komoly célokért folyik a munka, a háttér – hála többek között a szponzoroknak – stabil. A nagycsapatnál cél az élvonalba jutás, ám emellett továbbra is akadémiaként, azaz az utánpótlás-nevelésre fókuszálva működik az egyesület. Többszáz lány látogatja az SZKKA edzéseit, valamennyi korosztályban versenybe szállnak a klub alakulatai. Molnár Miklós úgy vélekedett: mindig meghatározó szerepe van a helyi mecénásoknak, szponzoroknak, támogatóknak, a lokálpatriotizmus ilyetén megnyilvánulása sokat jelent az SZKKA-nak. Füzesi Ferenc vezetőedző kiemelte: sikeres felkészülésen van túl a csapat, a lányok várják már a rajtot. A stabil háttérnek köszönhetően a lányok minden idegszálukkal a kézilabdára koncentrálhatnak, a feljutást nem lesz könnyű kivívni, de hisz a csapat erejében. Mayer Maja, a gárda csapatkapitánya azt hangsúlyozta, hogy a jó hangulatú edzések mellett remek szabadidős programokat (evezés a Rábán, kötélpálya-mászás) is szervezett a klub a lányoknak. Igazi egységet alkot a csapat, amely mindent megtesz a feljutásért.

KAPCSOLÓDÓ KÉPEK