Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Telt ház, szinte tökéletes első félidő és sima győzelem a Kispest ellen

Telt ház, szinte tökéletes első félidő és sima győzelem a Kispest ellen

Telt ház fogadta a csapatokat a Haladás Sportkomplexum csarnokában, amikor a 2024-es év első hazai bajnokiján a Kispest NKK együttesét láttuk vendégül a bajnokság 14. fordulójában. Ahogy ígértük, a találkozón vendégül láttuk a Vas vármegyei Gyermekvédelmi Központ és Általános Iskola gyerekeit is. Igazi esélyesként már az első percektől magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, játszottuk a saját játékunkat, így 5-2-nél rögtön időt kért a vendégcsapat.

A lányok úgy döntöttek, hogy jó lenne miharabb dűlőre vinni az összecsapást: jó védekezéssel, szép védésekkel és látványos gólokkal az első 15 perc végén már 12-4-re vezettünk. Hiába jött az újabb kispesti időkérés, a fővárosiak nem bírtak a villámgyors ellentámadásainkkal, így a 20. percben már 16-6 volt az állás. A helyzetkihasználásunk is igazán hatékony volt az első félidőben, a közönség pedig remekül szórakozhatott, hiszen 14 góllal, 24-10-re vezettünk a szünetben.

A találkozó ugyan már eldőlt, de a fordulás után sem lassítottunk, futószalagon termeltük a gólokat. Az utolsó negyedóra már a formalitás jegyében zajlott. A második félidőben ifjúsági korú fiataljaink is lehetőséget kaptak és már közel 20 találat is volt az előnyünk, 40-22. A hajrára a nagy előny birtokában ugyan kicsit kiengedtünk, de így is 12 góllal, 41-29-re nyertünk és megszereztük 14. bajnoki győzelmünket a szezonban. Továbbra is veretlenül vezetjük a bajnokságot és várjuk a jövő hétvégi, Orosháza elleni idegenbeli folytatást.

Köszönjük a szurkolást!

 

Szombathelyi KKA – Kispest NKK 41-29 (24-10)

NB I/B 14. forduló, Haladás Sportkomplexum, 500 néző

SZKKA: Csatlós – Kazai 4, Pődör B. 6, Szmolek 6, Szeberényi 1, Kulcsár 4, Pálffy 5 Csere: Christe – Pődör R. 5, Varga N. 4, Balogh P. 1, Böhm, Horváth A. 1, Hornyák 1, Török, Gönczöl Vezetőedző: Vida Gergő