Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

U12: Három sima győzelemmel szolgáltuk ki hazai közönségünket

U12: Három sima győzelemmel szolgáltuk ki hazai közönségünket

Az idei évben először hazai környezetben, Szombathelyen az egyetemi csarnokban rendeztünk fordulót az U12-es Gyermekbajnokság küzdelmeiben. Egyesületünk U12-es csapata mellett az idősebbek között U11-es együttesünk is részt vett a hazai játéknapon, melyen a négy mérkőzésünkből hármat is győzelemmel zártunk.

U12-es Gyermekbajnokság, 8. forduló, Szombathely

Szombathelyi KKA I – Start SE 16-19

Szombathelyi KKA I – BBSC Balatonboglár 32-13

Feszülten és nem igazán koncentráltan kezdtünk az első mérkőzésen, nagyon sok technikai hibával játszottunk az első félidőben, amit jól használt ki az ellenfél. A második játékrészben hatalmasat küzdöttek a lányok, de sajnos nem sikerült ledolgoznunk a hátrányunkat. A második meccsen örömmel töltött el, amit láttam: csapatjáték, lerohanások, egymás bíztatása és jó védekezés. Ezek egyértelműen a fejlődés jelei, gratulálok a lányoknak, mert három kiváló félidőt játszottak, büszke vagyok rájuk! A szülőknek köszönjük a kulturált szurkolást és az igazi hazai pálya hangulatot – nyilatkozta U12-es gárdánk trénere, Albert Krisztián.

Szombathelyi KKA II – Körmendi DMTE 22-7

Start SE - Szombathelyi KKA II 11-19

- A forduló különlegességét a helyszín adta: most játszottunk először az idén hazai környezetben az egyetemi csarnokban, ennek megfelelően szinte megtelt csarnok, ami önmagában is nagy öröm volt nekünk. A lányok érezték és élvezték ezt a helyzetet és mindkét mérkőzésen nagyon szépen, tudatosan kézilabdáztak. Mindkét meccsen magabiztos sikert könyvelhettünk el. Mindenkinek volt lehetősége megmutatni, hogy hol tart, hogy mit tanult meg eddig a kézilabdázásból. Hatalmas élmény volt látni a lányok lelkes, jó és eredményes játékát. A dicséret mindenkinek jár, mind a huszonegy játékosomnak! Már egyszer-kétszer mondtam, csak ismételni tudom: élvezzük a közös munkát! Csak így tovább! A szülőknek köszönjük a bíztatást – értékelt U11-es csapatunk edzője, Debreczeni György.