Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

A Győri ETO KC-t fogadtuk az U13-as Gyermekbajnokságban

Az SZKKA két csapattal indult a hazai rendezésű fordulón.
A Győri ETO KC-t fogadtuk az U13-as Gyermekbajnokságban

Ezúttal Szombathelyen rendezték az U13-as Gyermekbajnokság utolsó idei fordulóját, ahol a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia két csapattal indult. Sajnos egyik gárdánk sem tudta megnehezíteni a Győr dolgát.

Szombathelyi KKA I. – Szombathelyi KKA II. 33-3

Szombathelyi KKA I. – Győri ETO KC 13-31

Szombathelyi KKA II. – Győri ETO KC 5-32

- Egy hónapja nem játszottunk mérkőzést, ezért nagyon vártuk ezt a hétvégét. Az első meccsen nagyon koncentráltan és jó felfogásban játszottunk, így nagyarányú győzelmet arattunk. A második találkozón mélyen tudásunk alatt játszottunk. A lányok meglátták a győri címert és lefagytak, pedig abszolút ki-ki mérkőzés lehetett volna a képességek alapján. Több ilyen mérkőzésre lenne szükségünk, hogy szokták a lányok a rangadókat – értékelt Huszár Benjamin az SZKKA I. edzője.

- Mélypontja volt ez a hétvége a csapatnak. Szokás mondani, hogy nem jött ki a lépés, de ezen a fordulón mintha el sem indultunk volna. Csak testben voltunk jelen a pályán és az akarat kicsi szikráját sem láttam senkiben. Nem mondom, hogy felejtsük el, inkább bízom benne, hogy ennek a hétvégének a felemlegetése újra és újra motivációt ad majd a lányoknak – nyilatkozta az SZKKA II. trénere, Tánczos Balázs.