Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

U13, I. osztály: Elismerésre méltó teljesítmény

Szombaton a fővárosban folytatta felsőházi szereplését a Swietelsky-Szombathelyi KKA U13-as I. osztályú csapata. A mieink a Fraditól nem tudtak pontot szerezni, viszont a Szigetszentmiklóst magabiztosan verték.
U13, I. osztály: Elismerésre méltó teljesítmény

A házigazda otthonában lépett pályára elsőként Pődör Zoltán együttese. Az első játékrészben jól tartották magukat a szombathelyiek az esélyesebb Ferencvárossal szemben. A fordulást követően a hosszabb cseresorral rendelkező fővárosiak elhúztak, ám a végeredmény nem tükrözi hűen a két gárda közti különbséget. Farkasék nagyot küzdöttek.
A Szigetszentmiklós ellen még érződött a Fradi elleni ütközet okozta fáradság, kissé akadozott a gépezet az első félidőben. Tovább nehezítette a helyzetet, hogy az összecsapás elején Varga Vanesszát le kellett cserélni (utóbb kiderült, szerencsére nem szenvedett súlyos sérülést játékosunk). A folytatásban már a szombathelyiek akarata érvényesült, folyamatosan növelték előnyüket a mieink. A végére már csak az maradt a kérdés, hogy milyen különbséggel nyerjük meg a mérkőzést.
A két meccsen Farkas Hanna, Farkas Nerina és Lakatos Lizett nyújtott átlagon felüli teljesítményt.

Pődör Zoltán így értékelt:
– Tisztességgel helyt álltunk a házigazda, listavezető otthonában, ez azonban nem volt elegendő a bravúrhoz. A második mérkőzésen viszont érvényesítettük a papírformát, és magabiztos győzelmet arattunk a Szigetszentiklós ellen. Büszke vagyok csapatomra, gratulálok a lányoknak!

 

FTC KN Kft. – Swietelsky-Szombathelyi KKA  25–13  (12–7)
Swietelsky-SZKKA: Farkas Hanna, Baranyai Lara, Farkas Nerina 4, Juhász Anna, Karvalics Fanni, Kiss Brigitta 1, Lakatos Lizett 4, Oláh Julianna, Pajor Kata, Szekér Petra, Szentgyőrgyvári Lia 1, Varga Vanessza 3. Edző: Pődör Zoltán.

 

Szigetszentmiklós NKSE – Swietelsky-Szombathelyi KKA  15–20  (9–10)
Swietelsky-SZKKA: Farkas Hanna, Baranyai Lara, Farkas Nerina 6, Juhász Anna, Karvalics Fanni 2, Kiss Brigitta, Lakatos Lizett 7, Oláh Julianna, Pajor Kata, Szekér Petra 3, Szentgyőrgyvári Lia 2, Varga Vanessza. Edző: Pődör Zoltán.