Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

U13: Négy meccs, három győzelem a hazai fordulón

U13: Négy meccs, három győzelem a hazai fordulón

Hazai fordulót rendeztünk a hétvégén az U13-as Gyermekbajnokságban, ahol U13-as csapatunk mellett U12-es lányaink is versenyeznek a nagyobb korosztályban. Az OMK termében rendezett játéknapon U13-as együttesünk két győzelemmel örvendeztette meg a szülőket, U12-es csapatunk pedig remekül helytállva 1-1-es mérleggel zárt az idősebbek között.

U13-as Gyermekbajnokság, 4. forduló, Szombathely

Szombathelyi KKA 1 – Egerszegi KK 30-5

Szombathelyi KKA 1 – Tungsram SE-Nagykanizsa 24-17

- Nagyon koncentráltan kezdtek a lányok, kiváló volt a védekezésünk, az első meccsen öt gólt engedtünk az ellenfélnek. Nagyon örültem, hogy támadásban viszontláttam az edzéseken gyakoroltakat, komplex elemeket. Igazi öröm kézilabda volt. A második mérkőzésen is látszott a lányokon a győzni akarás. Nagyon jó csapatjáték és kevés technikai hiba jellemezte a csapatot. Nagyon elégedett vagyok a fordulóval, remélem a jövő évben is így folytatjuk – így Albert Krisztián, U13-as csapatunk edzője.


Szombathelyi KKA 2 – Bajnok DSE Nemesvámos 10-26

Szombathelyi KKA 2 – Körmendi DMTE 20-11

- Vártuk ezt a hétvégét, hiszen a csoport legjobb együttese ellen lehetett bizonyítani. Nekünk jól sikerült a múlt heti felkészülésünk, bár meghatározó játékosaink hiányoztak betegség miatt. Az első meccsen saját pályán nagyon megilletődve játszottunk, sajnos nem volt bennünk csibészség, így gyorsan eldöntötte a maga javára az eredményt az ellenfelünk. Egy kicsit sok a szám szerinti különbség, egy bátrabb pontosabb játékkal jobb eredményre vagyunk képesek. A másik meccsen már felszabadultan kézilabdáztunk, sok jó megoldást láthattak tőlünk a nézők, magabiztosan győztünk. Szeretném, ha mindenki elhinné magáról, hogy a kézilabda alapjainak elsajátításával jól állunk. Még ebből a szezonból két hét van vissza, a jövő héten és 17-én Győrben a saját korosztályunkban mutathatjuk meg, hogy hol tartunk. Hajrá lányok! Köszönjük a családoknak, hogy ilyen sokan kijöttek megnézni a lányok játékát – nyilatkozta U12-eseink trénere, Debreczeni György.