Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Új élethelyzet: Józsa Krisztián gyermekáldás miatt távozik a felnőtt csapat éléről

NB I/B-s csapatunkkal bronzérmet nyert fiatal edzőnk és párja, a szintén edző Jámbor Réka július elejére várják kisbabájukat. A fiatal pár az új élethelyzetre tekintettel hagyja el klubunkat.
Új élethelyzet: Józsa Krisztián gyermekáldás miatt távozik a felnőtt csapat éléről

A februári NEKA – SZKKA meccs után vette át Füzesi Ferenctől a felnőtt csapat irányítását Józsa Krisztián, aki Debreczeni György invitálására 2009-től áll klubunk alkalmazásában és a korosztályos csapatok irányítása mellett 2017-től utánpótlás-igazgatóként is tevékenykedett. 

Józsa Krisztián bronzérmet érő 6 győzelem és 2 vereség után döntött úgy, hogy nem Szombathelyen folytatja. Párjával, felnőtt csapatunk egykori csapatkapitányával, Jámbor Rékával július elejére várják első kisbabájukat, ezért most úgy döntöttek, hogy a család közelségét részesítik előnyben. Réka édesanyja Dégen, Krisztián szülei pedig Balatonalmádiban laknak, ezért a tervek szerint Székesfehérvárra költöznek, ott képzelik el a család jövőjét. 

Józsa Krisztián május 6-án még Gárdonyban meccsel a felnőtt csapattal, majd május 19-én hazai pályán, a Szekszárd elleni hazai bajnokin búcsúzik.
 

KAPCSOLÓDÓ KÉPEK