Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Újra itthon tartani a két pontot

Újra itthon tartani a két pontot

A Kecskemét elleni bajnoki siker és a hétközi Magyar Kupa-továbbjutás után vasárnap este újra hazai pályán folytathatjuk a pontgyűjtést az NB I/B-ben: 18 órától a bajnokságot két vereséggel kezdő Pénzügyőr SE érkezik az egyetemi csarnokba. A találkozót megelőzően fiatal szélsőnk, Balogh Petra nyilatkozott a korábbi mérkőzésekről és arról, hogy mire számít a Pénzügyőr ellen.

Nagyon büszke vagyok a lányokra, hogy az első pofon után fel tudtunk állni és kimásztunk a gödörből. A Kecskemét elleni győzelem nagyon kellett a csapatnak, hogy meg tudjunk nyugodni, a Komárom elleni kupasiker pedig szintén fontos volt, szerettünk volna revansot venni, mert amit itthon produkáltunk, az nem jellemző ránk. Mindkét meccsen voltak hullámvölgyeink, de közösen átlendültünk rajtuk és bezsebeltük a győzelmeket. Ezzel bizonyítottunk magunknak és a szurkolóinknak is – emlékezett vissza Balogh. - A Pénzügyőr ellen is kemény meccsre számítok. Kulcsfontosságú lesz a nyugodtság, a kemény védekezés és ebből gyors, lerohanásos gólok szerzése. Támogatnunk kell egymást és közösen, együtt itthon tartani az újabb két pontot.

A 20 éves szélső a nyáron Vácról tett át a székhelyét Szombathelyre, ahol egy remek közegbe került.

Fiatalos, lendületes csapatba kerültem, így nagyon könnyen ment számomra a beilleszkedés. Úgy érzem, mindenkivel megtaláltam a közös hangot, a rutinosabb játékosok pedig azon vannak, hogy mindenben segítség a fiatalabbakat. Nagyon jól érzem magam Szombathelyen, a szurkolók is kedvesen fogadtak és próbálnak mindenben segíteni. Fő célom, hogy visszajussunk az NB I-be, ebben szeretném segíteni a csapatot és fiatal játékosként szeretnék minél többet fejlődni – nyilatkozta Balogh Petra.