Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Vereség az év utolsó meccsén

Sok gólt kaptunk, 35-32-re elveszítettük az MTK elleni hazai bajnokit.
Vereség az év utolsó meccsén

A Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia NB I-es csapata az MTK Budapest együttesét látta vendégül a 2020-as év utolsó bajnoki mérkőzésén. Játékra éhesen várták a találkozót a mérkőző felek, hiszen az SZKKA november elején, a hatodik helyen álló fővárosiak pedig október közepén játszottak utoljára bajnoki mérkőzést a K&H Ligában. Fantasztikus szurkolóinkra ezúttal a helyszínen nem számíthattunk, de a tábor egy gigantikus molinóval éreztette, hogy ilyen helyzetben is a csapat mögött áll. 

Virág Noémi lőtte a találkozó első gólját, de aztán gyors gólokkal fordítani tudott az MTK. Remekül használtuk ki az emberelőnyös szituációkat, így többször sikerült is egyenlíteni a mérkőzés elején. Azonban nem tudtunk mit kezdeni a vendégek gyorsindításos akcióval, lassan rendeződtünk vissza, ezért a folytatásban mindig ellépett 1-2 találattal a fővárosi együttes. Az első félidő utolsó tíz percében néhány elhibázott akció után már 5 góllal is elhúzott az MTK, de a szünetre sikerült zárkózni, így 14-18-as vendégvezetéssel vonultak a csapatok az öltözőbe. 

A második játékrészt is jobban kezdte az MTK, nem tudtuk csökkenteni a különbséget, sőt, a vendégek rövid idő alatt 7 gólra növelték előnyüket. A folytatásban felváltva estek gólok, állandósult a két csapat közti 6-7 gólos deficit. Hiába szereztünk több szép talátatot is, ugyanaz történt, mint az első félidőben: az MTK-nak mindig volt villámgyors válasza a bekapott góljai után. Sok hibával játszottunk, a meccs végéhez közeledve már 8 góllal is vezetett az MTK, de aztán a hajrában egy nagy rohammal gyorsan csökkenteni tudtuk a tetemes hátrányunkat. Három gólra sikerült lefaragnunk a különbséget, a végeredmény 32-35.

Hungast-Szombathelyi KKA - MTK Budapest 32-35 (14-18)

SZKKA: Tomasevics (K) - Wald 3, Horváth P. 3, Gorilszka 9, Pődör R. 2, Virág N. 3, Varga N. 2 Csere: Christe (K), Bandelier 6, Mayer 3,  Agbaba, Orbán 1, Franka, Pődör B.

MTK: Győri (K) - Dávid Azari 1, Pelczéder 3, Szőllősi-Zácsik 5, Marincsák 6, Szekerczés, Dakos 7. Csere: Sallai 4, Suba (K), Pál 7, Bujdosó-Gerháth 1, Szabados, Sári, Juhász 1.