Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Virág Noémi: óriási köszönet az SZKKA közösségének!

A múlt hétvégén a sziciliai Cataniában 2015 után immár második alkalommal lett Európa legjobb strandkézilabda csapatának tagja Virág Noémi.
Virág Noémi: óriási köszönet az SZKKA közösségének!

ITT már megírtuk a sikert, most jöjjön Nono nyilatkozata, amelyet hazatérése után, már a felnőtt csapat edzésén rögzítettünk.

– Nagyon szépen köszönöm a klubnak, illetve a klub vezetőjének, hogy lehetővé tette a versenyen történő részvételmet. Tavaly sajnos sérülés miatt nem lehettem ott, így két év után újra öröm volt homokon is játszani. Nem titkolva, éremért utaztunk, de hogy a legfényesebb lesz azt csak remélhettük. Nagyon sok jó csapat, többek között norvég, spanyol, portugál és német csapatok indultak a Bajnokok Kupájában. Az idő sajnos nem a legkedvezőbb volt, de most már nagyon nagyon boldog vagyok/vagyunk, hogy a szentendrei lányokkal 2015 után újra Európa legjobb csapatának tagjai lettünk. Még egyszer köszönet kiváló közösségünknek  – fogalmazott Virág Noémi.

KAPCSOLÓDÓ KÉPEK