Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Akik már nagyon várják a nyári tábort

A 11 esztendős Szabó Lili és a 8 esztendős Horváth-ikrek már nagyon várják a nyári tábort.
Akik már nagyon várják a nyári tábort

ITT már megírtuk, hogy június 18-22 között nyári tábort szervezünk, a bázis pedig az Egyetemi Sportcsarnokban lesz, most arról olvashatnak, hogy számos jelentkező közül hárman már aluig várják, hogy labdát fogjanak a kezükbe. 
Szabó Lili (2007) az U11-es csapatunk tagja, Ő az edzőjétől, Vers Ákostól értesült a táborról. 
- Már évek óta kézilabdázok és szeretek is odajárni. Jó a csapat, szeretünk együtt játszani. Boldog, vidám és eseménydús élményeket várok, akárcsak a múlt években – felelte érdeklődésünkre Lili. 

Horváth Bianka és Horváth Viola az U7-es csapat tagjaiként Farkas Henriett edzőtől kapták a hírt, hogy amennyiben szeretnénk, mehetnek a táborba. 
- Tavaly is voltunk kétszer is és nagyon szuper volt, ezért megyünk az idén is és jövőre és azután is! Reméljük az idén is lesz sok játékos akadályverseny, kidobó, vonalfogó, rablófogó. Szeretnénk strandra menni és a Kristálytoronyba is. Az is szupi, hogy az idősebb kézis társaink is ott vannak a táborban. Vidám a hangulat, sokat tudunk együtt játszani. Mi imádunk meccsezni, jó lenne, ha a táborban is játszhatnánk pár mérkőzést – tudtuk meg az ikrektől. 

A nyári tábor június 18-án, hétfőn 8 órakor nyitja meg kapuit.  
 

KAPCSOLÓDÓ KÉPEK