Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Dombi Luca a rutinjával segítené fiatal csapatunkat

Új igazolásunk a szurkolóknak is üzent.
Dombi Luca a rutinjával segítené fiatal csapatunkat

A héten hivatalosan is bemutattuk klubunk új igazolását, a korábbi magyar válogatott, komoly NB I-es tapasztalattal rendelkező Dombi Lucát. A 27 éves beálló tavaly nyárig három éven át a Kisvárda csapatát erősítette, majd úgy döntött, hogy felhagy a profi sporttal és a civil életben próbál helytállni. Új játékosunk az első interjújában arról is nyilatkozott, hogy mivel foglalkozott az elmúlt hónapokban és hogy miért tért vissza a pályára.

- A kézilabda mindig az életem része volt, és amikor jött ez a lehetőség, hogy Szombathelyen visszatérhetek, nem volt kérdés számomra a folytatás. Szeretnék a csapat segítségére lenni, az elmúlt évek tapasztalataival segíteni a fiatalokat a pályán és a pályán kívül is egy-egy jó szóval akár. Egyértelműen az NB I-be való feljutás a cél, úgy gondolom, hogy csapatként ez sikerülni is fog. Nehéz meccsek állnak előttünk a szezon hátralévő részében, de mindenkinek csak egy cél lebeg a szeme előtt.

Mivel foglalkoztál az elmúlt fél évben, mióta elhagytad Kisvárdát? Mennyire hiányzott a kézilabda?

- Kisvárda után kellett egy kis pihenő, de úgy érzem sikerült kipihennem nyáron az elmúlt szezont, majd augusztus közepétől sikerült elhelyezkednem Ausztriában egy ruhaüzletben, ami számomra egy nagy kihívás volt. Úgy érzem sikerült ezzel is megküzdenem és beilleszkedni a civil életbe. Illetve a párommal elkezdtük a közös életünket Mosonmagyaróváron, de őt is mindig foglalkoztatta az a gondolat, hogy újra a pályán lásson, mindig támogatott benne és ennek a lehetőségnek ugyanannyira örült, mint én.

A hétvégén győztes meccsen mutatkoztál be csapatunkban. Hogy emlékszel vissza a Komárom elleni rangadóra?

- Bevallom az első meccs előtt talán annyira izgultam, mint amikor az első felnőtt meccsemet játszottam, hiszen nyolc hónap azért elég nagy kihagyás, és nagy volt az elvárásom magammal szemben. Nagyon örülök a győzelemnek, hiszen egy lépéssel közelebb kerültünk a céljainkhoz.

Miért éppen a 13-as mezszámot választottad?

- A 13-as mezszám már a szívemhez nőtt, pályafutásom nagy részét ebben a számban játszottam. Ezen is sokszor gondolkoztam, hogy mi lesz ha egyszer még játszani fogok, vajon más számot választok, vagy maradok a 13-nál, végül pedig maradtam.

Szombathelyen nagyon sokan szeretik a kézilabdát és az SZKKA-t. Mit üzennél Szurkolóinknak?

- Nagyon meglepő volt számomra, hogy ilyen sokan elkísérik a csapatot az idegenbeli meccsekre is, remek hangulatot teremtettek a Komárom elleni mérkőzésen is. Úgy érzem, hogy nagyon pozitívan fogadtak és ezt nagyon köszönöm nekik. Remélem, szurkolóink segítségével sikerülni fog a feljutás és május végén együtt ünnepelhetünk.