Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Új mez, rengeteg szurkoló, hazai győzelem

Drukkereink és támogatóink is elégedetten értékelték a Sylver Ops Cafe SZKKA hétvégi NB I/B-s sikerét.
Új mez, rengeteg szurkoló, hazai győzelem

Mint ismert, győzelemmel debütált a hétvégén a felnőtt NB I/B-ben szereplő Sylver Ops Cafe SZKKA  új meze, melyre a névadók mellett további szponzorok logói is felkerültek. A felnőtt másodosztályban szereplő ificsapatunknak ez volt a szezonban az első hazai mérkőzése és nagy örömünkre szolgált, hogy rengeteg szurkolók volt kíváncsi a lányokra, ezúton is köszönjük a szurkolást. A győzelemmel együttesünk a negyedik helyen áll a felnőtt másodosztályban. Drukkereink nagyon élvezték, hogy újra mérkőzésen lehetnek és az új mez is elnyerte tetszésüket. 

- Sajnos a NB I-es csapatokat érintő koronavírus-járvány miatt nem tudunk mérkőzésre járni, ezért vasárnap kilátogattunk az SZKKA-DKKA NB I/B-s mérkőzésre. Mivel jópáran ki voltunk éhezve a meccshiány miatt, ezért szép számmal voltunk a mérkőzésen. Az első félidőben a lányok sok hibával játszottak, de a szünetben (szerintünk) kapott fejmosás után magukra találtak. Jó lett a védekezésünk és egyre több helyzetet dolgoztak ki lányok, melyek végén gólok születtek. Persze a szurkolásunk is sokat segített nekik, legalább is reméljük. Felfigyeltünk az új mezekre is, melyek brutálisan jól néznek ki - mondta a mérkőzésről az SZKKA vezérszurkolója, Szabó Zoltán

Támogatóinknak ezúton is köszönjük, hogy hozzásegítettek minket a sikerhez. 

- Elsősorban szeretnénk gratulálni ehhez a kiváló eredményhez. Névadó szponzorként mi is a győzelemben hiszünk és nagy öröm számunkra,hogy egy ilyen eredményekhez hozzájárulhatunk .Tudjuk, hogy mekkora munka van mögötte. A lányok kihozták magukból a maximumot és további eredményes mérkőzéseket kívánunk. Mi tudjuk, hogy egy sikeres csapatot támogatunk. Hajrá lányok - nyilatkozta az Ops Cafe képviseletében Nagy-Andor Nikoletta