Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Átadtuk az összegyűjtött adományokat az állatmenhelynek

Átadtuk az összegyűjtött adományokat az állatmenhelynek

Klubunk évek óta kiemelten fontos küldetésének tekinti az állatmenhelyek támogatását, ezért idén az SZKKA Karácsony keretében a szombathelyi Fekete István Állatvédő Egyesület állatotthona számára is adománygyűjtést szerveztünk.

Az SZKKA Karácsonyt követően juttattuk el az összegyűjtött adományokat az állatotthonba. A látogatáson jelen volt az SZKKA első embere, Pődör Zoltán, valamint Pődör Blanka és három U15-ös játékosunk: Kósi Gerda, Vannesson Kyra és Szabó-Rácz Heléna. A menhely dolgozói hálásan fogadták a felajánlásokat, mi pedig személyesen is találkozhattunk azokkal a kutyákkal és cicákkal, akik jelenleg szerető gazdira várnak.

A menhely támogatása mellett látogatásunk egyik legfontosabb célja az volt, hogy ismét felhívjuk közösségünk figyelmét a felelős állattartásra, valamint ösztönözzük az örökbefogadást. A menhelyeken élő állatok sorsa szempontjából kulcsfontosságú, hogy minél többen találjanak szerető gazdira. Éppen ezért, ha valaki kutya vagy macska érkezését tervezi a családjába, mindenképpen érdemes az örökbefogadást is számításba venni – ezzel nemcsak egy életet menthet meg, hanem közvetetten egy másik állat számára is esélyt adhat, hiszen felszabadul egy hely a menhelyen.

A menhely számára rendkívül fontos az önkéntesek segítsége is. Szeretnék, ha minél többen csatlakoznának a kutyasétáltatásokhoz, hiszen ezek nemcsak a kutyák testi-lelki jólétét szolgálják, hanem segítenek abban is, hogy nyitottabbá, kiegyensúlyozottabbá váljanak, így nagyobb eséllyel találnak gazdára. A sétáltatás a „Fekete István menhelyi Kutyasétáltatás / Önkéntesség” Facebook-csoporton keresztül zajlik, ahol az érdeklődők az adott kutyára szavazva jelezhetik, kit szeretnének elvinni sétálni. A téli időszakban a séták jellemzően 17–18 óráig tartanak, hétvégéken pedig délelőtt 9–10 óra között is van lehetőség csatlakozni.

Természetesen adományozni bármikor lehet, a menhely minden felajánlást hálásan fogad. Jelenleg is sok kutya és cica várja, hogy végre szerető gazdira találjon. Arra biztatunk mindenkit, hogy forduljon bizalommal a Fekete István Állatvédő Egyesülethez – hiszen az örökbefogadással, az önkéntes munkával vagy akár egy kisebb adománnyal is hatalmas különbséget lehet tenni ezeknek az állatoknak az életében.