Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Bejelentés: Japán válogatott jobbszélsőt igazoltunk

Akiyama Natsumi a Kisvárda csapatától érkezik Szombathelyre.
Bejelentés: Japán válogatott jobbszélsőt igazoltunk

Örömmel jelentjük be, hogy az SZKKA csapatában folytatja pályafutását a japán válogatott Akiyama Natsumi, aki a szintén NB I-es Kisvárda együttesétől érkezik Szombathelyre.

A 29 éves jobbszélső hazájában a Hokkoku Bank csapatával nyert bajnokságot, majd 2022 nyarán szerződött Kisvárdára, ahol első NB I-es meccsén rögtön 11 gólt lőtt. A japán válogatott kapitányaként a 2019-es világbajnokságon is szereplő szélső a Kisvárdán töltött két szezonjában 150 gólig jutott, de most környezetváltásra és új kihívásokra vágyott.

- Mindenképp Magyarországon szerettem volna játszani – kezdte új igazolásunk. - Az SZKKA az összes mérkőzését megnyerve jutott fel az NB I-be és úgy gondolom, hogy egy nagyon jó csapat, amelyben nagy potenciál rejlik. Új kihívásokat kerestem egy új környezetben. A következő szezonban a legfontosabb célunk, hogy bennmaradjunk az első osztályban és egy nagyszerű szezont szeretnénk adni a szurkolóknak. Mindent megteszek és minden erőmmel azon leszek, hogy győzelmekhez segítsem a csapatot – nyilatkozta a japán válogatott Akiyama Natsumi, akit ezúton is köszöntünk Szombathelyen.