Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Csapatként küzdve tartottuk itthon a két pontot

Csapatként küzdve tartottuk itthon a két pontot

A K&H Liga 16. fordulójában hazai pályán fogadtuk az Alba Fehérvár KC együttesét, és egy küzdelmes, fordulatos mérkőzésen 31–29-as győzelmet arattunk, itthon tartva a bajnoki pontokat.

A találkozó első szakaszában kiegyenlített játék zajlott a pályán: az első 16 percben fej fej mellett haladt a két együttes, egyik fél sem tudott jelentősebb előnyt kialakítani. A 21. percben azonban sikerült ritmust váltanunk, és háromgólos előnyt építettünk ki. A vendégek még a szünet előtt faragni tudtak a hátrányukból, így a félidőre 14–13-as vezetéssel vonulhattunk az öltözőbe. A második játékrészt kiválóan kezdtük. Az egygólos előnyt gyorsan növeltük, és a 35. percre már ötgólos különbséget mutatott az eredményjelző. Nem sokkal később, a 39. percben már hat találattal vezettünk, magabiztosan kézben tartva a mérkőzést.

Az Alba Fehérvár azonban nem adta fel: összeszedték magukat, és fokozatosan zárkózni kezdtek, aminek köszönhetően szoros végjáték alakult ki. A hajrában higgadtak maradtunk, és bár voltak hullámvölgyeink a találkozó során, ezeket csapatként jól kezeltük.

A mérkőzés külön motivációt jelentett számunkra az idegenbeli összecsapás után, hiszen szerettünk volna bizonyítani. A csapat elszántan lépett pályára, és igazi csapatmunkával harcolta ki a győzelmet. Mindenki, aki ma lehetőséget kapott, hozzátette a maga részét a sikerhez, amely végül megérdemelt hazai győzelmet és két fontos bajnoki pontot jelentett számunkra.

Szombathelyi KKA - Alba Fehérvár KC 31:29 (14:13)

SZKKA: Simic, - Sallai 1, Pődör R. 10, Pődör B. 5, Szeberényi, Smetková 4, Szemes, Csere: Korsós, Győri, Török, Tolnai 1, Varga 4, Djatevska 1, Csizmazia,  Pásztor 3, Bősze 2,  Vezetőedző: Pődör Zoltán

KAPCSOLÓDÓ KÉPEK