Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Erődemonstráció hazai pályán, fölényes győzelemet aratott az U18

Erődemonstráció hazai pályán, fölényes győzelemet aratott az U18

U18-as csapatunk nagyszerű teljesítményt nyújtva aratott fölényes győzelmet a Nemesvámos együttese ellen. A lányok már az első félidőben megmutatták fölényüket, a 17–8-as félidei eredmény pedig megalapozta a végső sikert. A második játékrészben tovább növelték az előnyt, így a találkozó 38–20-as győzelmünkkel zárult.

Külön öröm számunkra, hogy minden játékosunk meg tudta mutatni magát, a fiatalok pedig remekül szálltak be, és éltek a kapott játékpercekkel. A mérkőzésre kitűzött célokat maradéktalanul teljesítették a lányok, akik 60 percen keresztül végig fókuszáltak maradtak.

Ez a siker nemcsak az eredményről szól, hanem arról is, hogy csapatunk minden tagja hozzá tudott tenni a győzelemhez. A fiatalok bátor játéka és a rutinosabb játékosok stabil teljesítménye együtt mutatta meg, hogy jó úton haladunk.

Gratulálunk a lányoknak ehhez a magabiztos győzelemhez, és folytatjuk a munkát a következő fordulókra készülve!

Szombathelyi KKA U18 - Bajnok DSE Nemesvámos 38-20 (17-8)

SZKKA: Simon, Papp, - Tóth 2, Kustán 2, Kovács 3, Andrási 1, Szabó 11, Spanyó, Bősze 3, Tolnai 1, Csizmazia 3, Balogh 3, Sass 1, Németh 5, Kozma 3, Vezetőedző: Huszár Benjamin