Hazai környezetben folytatódik a bajnoki küzdelem

A K&H Női Kézilabda Liga 6. fordulójában a Dunaújváros együttesét fogadjuk hazai pályán, 2025. október 25-én, a Haladás Sportkomplexumban. Célunk továbbra is egyértelmű: megszerezni a győzelmet hazai közönségünk előtt, és újabb két ponttal gazdagodni a bajnokságban.
A hét folyamán nagy hangsúlyt fektettünk a felkészülésre, hiszen tudjuk, hogy a DKKA – amely jelenleg a tabella 12. helyén áll – mindent meg fog tenni azért, hogy pontot szerezzen ellenünk. Éppen ezért koncentrált, fegyelmezett játékra lesz szükség a sikerhez.
Hazai pályán mindig különleges érzés játszani, hiszen szurkolóink támogatása hatalmas erőt ad. Biztosak vagyunk benne, hogy ezúttal is velünk lesz a lelátó minden tagja, és együtt küzdhetünk a győzelemért.
Minden adott ahhoz, hogy magabiztos, lelkes játékkal begyűjtsük a két bajnoki pontot.
Várunk mindenkit a Haladás Sportkomplexumba!