Hazai pályán léphetünk feljebb a tabellán: érkezik az Alba Fehérvár

Szoros és izgalmas mérkőzésre van kilátás, hiszen a bajnoki tabellán pontazonosság mellett, jobb gólkülönbségének köszönhetően egy hellyel előttünk álló fehérvári csapatot látjuk vendégül. Ha megszerezzük a két pontot, biztosan megelőzzük a 9. helyen álló Alba Fehérvárt, az egyéb meccsek kedvező alakulása esetén pedig akár két helyet is előreléphetünk a tabellán.
Az Alba Fehérvár ebben az idényben eddig nem azt az arcát mutatta, amely az előző kiírásban a hatodik helyig repítette. Suzana Lazovic csapata a lejátszott hét forduló után öt ponttal áll. Két győzelem mellett egy döntetlen és négy vereség a mérlege. Eddigi legeredményesebb játékosuk a horvát válogatott jobbátlövő, Katarina Pavlovic, aki már 40 gólt szerzett. Őt Kovalcsik Bianka követi 33 találattal.
A fehérváriak két vereséget követően az előző fordulóban hazai pályán szereztek pontot, miután 26–26-os döntetlent játszottak a Motherson Mosonmagyaróvárral.
Kemény mérkőzés vár csapatunkra november 7-én, szombaton 16 órától a Haladás Sportkomplexumban. Hatalmas szükségünk lesz a buzdításotokra, gyertek el minél többen, töltsük meg az arénát! Aki nem tud kilátogatni a helyszínre, élőben követheti a találkozót a Sport TV közvetítésében. Hajrá, Gravitáció SZKKA!
A két csapat egymás elleni mérlege az elmúlt két idényben:
2025/2026-os idény:
Alba Fehérvár–SZKKA 25–24
SZKKA–Alba Fehérvár 31–29
2024/2025-ös idény:
Alba Fehérvár–SZKKA 23–23
SZKKA–Alba Fehérvár 34–31
