Hazai pályán maradtunk alul a MOL Esztergom ellen

A mérkőzés elején még kiegyenlített játék folyt, azonban az első félidő derekához közeledve a vendégek fokozatosan átvették az irányítást, és jelentősebb előnyt építettek ki. Több eladott labda és kapkodó játék jellemezte csapatunk teljesítményét, amelynek következtében az állás 5:11-re módosult. A folytatásban azonban kapusunk, Győri Alexa, kiváló formában védett, felvette a mérkőzés ritmusát, és sorra mutatta be bravúrjait. Teljesítményének is köszönhetően sikerült csökkenteni a hátrányt, így az első játékrész végén 15:17 állt az eredményjelzőn, Alexa pedig 50%-os védési hatékonysággal zárt.
A második félidő kezdete nem alakult kedvezően számunkra, és innentől kezdve végig az eredmény után kellett futnunk. A vendégcsapat stabilan tartotta előnyét, míg a hajrához közeledve egyre inkább érződött csapatunkon a fáradtság. Emellett hiányzott az a kellő küzdőszellem is, amely egy ilyen erős ellenféllel szemben elengedhetetlen. A lányok ezúttal nem tudták azt a teljesítményt nyújtani, amelyet a hazai közönség megérdemelt volna.
A mérkőzés végül 28:34-es vendégsikerrel zárult.
Szombathelyi KKA - MOL Esztergom 28:34 (15:17)
SZKKA: Simic, - Salllai 1, Pődör R. 13, Pásztor 3, Pődör B. 3, Smetková 3, Szemes 3, Csere: Korsós, Győri, Szeberényi, Varga, Djatevska 1, Tolnai, Török, Bősze 1,










