Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Közlemény

Közlemény

Klubunk értetlenül áll az ELTE Savaria Egyetemi Központ döntése előtt, amelynek következtében utánpótláscsapataink elveszíthetik eddigi otthonukat.

A kézilabdában használt vax alkalmazása nem új körülmény, hiszen klubunk csapatai több mint egy évtizede használják az egyetem létesítményét, és ez idő alatt a vax használata végig a sportág természetes velejárója volt. Az ezzel járó többletköltségeket klubunk eddig is vállalta, és a jövőben is vállalná.

A felmerülő pénzügyi kérdéseket az elmúlt években minden esetben rendeztük, és ez most sem lesz másként. Klubunk mindig eleget tett kötelezettségeinek, így a jelenlegi helyzet sem érheti váratlanul az egyetemet.

A legnagyobb vesztesei azonban ennek a döntésnek nem mi vagyunk, hanem a gyerekek.

Közel 80 szombathelyi fiatal – U14-es, U15-ös, U16-os, U18-as és U20-as játékosaink – sportolási lehetősége került veszélybe. Olyan fiatalokról beszélünk, akik évek óta becsülettel dolgoznak, sikereket érnek el, és méltón képviselik Szombathelyt országos szinten is.

Különösen szomorúnak tartjuk, hogy véleményünk szerint megalapozatlan állítások következményeként éppen tőlük vehetik el a rendszeres sportolás lehetőségét.

Klubunk vezetése folyamatosan dolgozik a megoldáson, hogy egyetlen gyermek se maradjon terem nélkül. Ehhez azonban most a teljes közösség összefogására van szükség.

Hiszünk abban, hogy közösen megtaláljuk a megoldást, mert a tét nem csupán egy sportlétesítmény használata, hanem közel 80 szombathelyi gyermek és fiatal jövője.