Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Pődör Rebeka története az első edzésektől a csapatkapitányi karszalagig - 1. rész

Pődör Rebeka története az első edzésektől a csapatkapitányi karszalagig - 1. rész

A 2025/2026-os szezon utolsó hazai mérkőzésén több játékosunktól is búcsúzunk, köztük csapatkapitányunktól, Pődör Rebekától is. Az elkövetkező napokban szeretnénk felidézni Beki pályafutásának legfontosabb állomásait – kezdve egészen a legelső évekkel.

A kezdetek

2008 táján Szombathelyen és a környező településeken egyre több fiatal lány választotta a kézilabdát. Egy lelkes generáció bontogatta szárnyait, amelynek szüksége volt egy közösségre és biztos alapokra a fejlődéshez. Ebben az időszakban jött létre a Student-Comfort KUK, amely később névváltoztatás után SZKKA néven folytatta működését.

Az első igazán nagy siker 2010-ben érkezett, amikor az U8-as csapat Szegeden bajnoki címet szerzett. Ekkor már egyértelműen kirajzolódott, hogy Szombathelyen egy tehetséges és elszánt korosztály nevelkedik. A pályán ott játszott Pődör Rebeka is, aki már egészen fiatalon rendkívüli lelkesedéssel és győzni akarással küzdött minden mérkőzésen. Innen kezdődött az az út, amelyet később számos torna, döntő és érem tett emlékezetessé.

És ott volt közöttük egy kislány is, akit ma már mindenki egyszerűen csak Beki néven ismer.

Rebeka már egészen fiatalon része volt ennek az induló időszaknak. Egy korábbi nyilatkozatában így emlékezett vissza: „Hat éves koromtól Ikervárra, Horváth Jani bácsihoz jártunk edzésekre, majd amikor a Szombathelyi Sportiskola, a Haladás és a Student Comfort KUK egyesült, akkor egy olyan utánpótlásbázis kezdett kialakulni, amelyben megteremtődtek a komoly munka feltételei. Ekkor 8-9 éves lehettem. Eleinte a sportiskola színeiben versenyeztünk, majd megalakult a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia.”

A következő években újabb tornák, döntők és érmek következtek. Fiatal kora ellenére mindig nagy energiával és elszántsággal játszott, amit edzői és csapattársai is gyorsan észrevettek.

Már ekkor is tudta mindenki, hogy a mosolygós, hatalmas szívvel játszó kislányból évekkel később a csapat kapitánya és a klub történelmének legmeghatározóbb játékosa lesz.

Ne maradjatok le a folytatásról sem – hamarosan érkezik sorozatunk következő része is.