Remekelt az U12-es csapatunk

A bajnokság második fordulóját a répcelaki sportcsarnokban rendezték meg, ahol U12-es csapatunk ismét nagyszerűen teljesített. A lányok igazi csapatként küzdöttek, és mindkét mérkőzésen magabiztos győzelmet arattak, megmutatva, hogy hétről hétre egyre érettebb, összeszokottabb játékot nyújtanak.
Az első találkozón a Győri ETO KC I. együttese volt az ellenfél. A mérkőzés elején mindkét csapat nehezen találta önmagát, de fiataljaink hamar megtalálták a ritmust támadásban, és fokozatosan elléptek ellenfelüktől. A védekezés is egyre határozottabb lett, ennek köszönhetően több gólos előnnyel sikerült befejezni a mérkőzést.
Végeredmény: Szombathelyi KKA I. – Győri ETO KC I. 18–12
A második összecsapáson a Győri ETO KC II. gárdája várt lányainkra. Már az első percektől kezdve koncentrált, kemény védekezés jellemezte játékunkat, támadásban pedig szebbnél szebb gólokat szereztünk. A csapat végig kézben tartotta a mérkőzést, és rendkívül magabiztos győzelmet aratott.
Végeredmény: Szomabthelyi KKA I. – Győri ETO KC II. 33–7
Hegyi Lilla vezetőedző értékelés:
„Nagyon büszke vagyok a lányokra! Csapatként küzdöttek, mindenki hozzátette a magáét a sikerhez. Kiemelkedő teljesítmények születtek a kapuban és a mezőnyben is. Jó volt látni, hogy mennyit fejlődtek, és milyen lelkesedéssel játszottak. Köszönjük a szülőknek és a rokonoknak a buzdítást, nagy erőt adtak a lányoknak!”
Fiataljaink legközelebb is hasonló lendülettel készülnek, hogy tovább folytassák a sikeres szereplést a bajnokságban.

