U13-as csapatunk bravúros szezonja az idősebbek között

A 2024/2025-ös szezon különleges kihívást jelentett az SZKKA U13-as csapatának, hiszen a lányok egy évvel idősebb korosztályban, az U14-es bajnokságban mérették meg magukat. Már önmagában ez a helyzet komoly feladat elé állította a csapatot, de a lányok egész szezonban bizonyították, hogy helyük van az idősebbek között is.
„A legfontosabb célunk az volt, hogy minél több tapasztalatot szerezzünk, fejlődjünk mind egyéni, mind csapatszinten, és megtanuljuk kezelni az erősebb, gyorsabb ellenfelek által támasztott kihívásokat. Bár a korosztályban hivatalos tabella nem készült, természetesen minden mérkőzésre győzelmi szándékkal léptünk pályára, és a lányok minden alkalommal maximális odaadással küzdöttek” - kezdte értékelését a csapat edzője, Horváth Konrád.
„A szezon végére egy igazán figyelemre méltó mérleggel zártunk: 37 lejátszott mérkőzésből 33 győzelem, 3 döntetlen és mindössze 1 vereség született. A támadásaink hatékonyságát jól mutatja a 683 lőtt gól, míg a védekezésünket a 360 kapott találat is dicséri. A lányok hétről hétre egységes csapatként léptek pályára, fegyelmezetten, óriási szívvel és akarattal játszottak. Többször is előfordult, hogy hátrányból kellett fordítanunk, de minden alkalommal bebizonyították, hogy kiélezett helyzetekben is képesek higgadtan, okosan dönteni. A csapat erősségét idén is a magabiztos kapusteljesítmény, a stabil védekezés, a gyors és hatékony támadásépítés, valamint a taktikai fegyelem adta. A kapusaink bravúrjai, a szélsők gyorsasága, az átlövők lövőereje, az irányítók kiváló döntéshozatala és cselezőkészsége, valamint a beállók harcossága mind-mind hozzájárultak a sikerekhez. Az idény egyik legnagyobb elismerése pedig az volt, hogy a csapat elhódította a Danube Cup bajnoki címét, amely ebben az évben kizárólag az SZKKA U13-as lányainak sikerült.”
„Büszke vagyok a lányokra! Az idény során megmutatták, hogy bármilyen kihívással képesek szembenézni. Egy évvel idősebbek között versenyezni és egy vereséggel zárni a szezont óriási teljesítmény. A csapat igazi közösséggé érett, a lányok hittek magukban és egymásban, ez hozta meg ezt a kivételes eredményt. Minden edző kollégámnak ilyen csapatot kívánok! További sok sikert kívánok nekik!” - zárta értékelését az edző.