U16: Pontot vesztettünk, de egy pontot sem érdemeltünk volna

Nem sikerült jó teljesítményt nyújtania U16-os csapatunknak a bajnokság következő fordulójában, ahol a Vasas SC otthonában léptünk pályára. A mérkőzés végül 31:31-es döntetlennel zárult, a hazaiak időn túli találatával alakult ki a végeredmény.
Az első félidőben gyengén kezdtünk, több hibával és kevésbé határozott kézilabdával játszottunk, így a Vasas kétgólos előnnyel vonulhatott a szünetre.
A fordulást követően sikerült változtatnunk, és a második félidőben már négygólos előnyt is kialakítottunk. Ezt azonban nem tudtuk megtartani, a hazaiak fokozatosan felzárkóztak, majd a mérkőzés végén egy dőn túli szabaddobással egyenlítettek.
A találkozó összességében csalódást keltő, gyenge teljesítményt hozott részünkről. A játék több szakaszában is hiányzott a megfelelő koncentráció és határozottság, ráadásul a megszerzett négygólos előnyünket sem tudtuk megőrizni. A mérkőzésen sajnos csapatunkból egy játékos kék lapot is kapott.
A következő mérkőzéseken ennél jóval több kell: több játékosunktól is nagyobb felelősségvállalásra és határozottabb hozzáállásra lesz szükség, hiszen ezekbe a mérkőzésekbe minden játékosnak jobban bele kell állnia.
Vasas SC – Szombathelyi KKA 31:31 (16:14)
SZKKA: Balogh, Sebestyén R. – Zsótér 1, Horváth, Menyhárt 9, Geider 5, Terdik 4, Spitzer 5, Sass 1, Bödei 2, Kovács, Kis 1, Vannesson 1, Sebestyén E. 1. Vezetőedző: Pődör Zoltán.
