U18-as győzelem és U16-os bravúrpont a 8.fordulóban

Magabiztos győzelem fiatalokkal, ígéretes formában az U18-as csapat
Az U18-as együttes meggyőző, 39:28-as győzelmet aratott az Érd ellen. A találkozó a tervek szerint alakult: a szakmai stáb ezúttal fiatal sorral kezdett, akik éltek is a lehetőséggel. Az első percektől lendületes játékot mutattak, és hamar hatgólos előnyt alakítottak ki. Ezt az előnyt a csapat végig magabiztosan őrizte, majd a második félidőben tovább is tudta növelni.
A védekezés stabil volt, támadásban pedig több kiemelkedő egyéni teljesítmény is segítette a fölényes sikert. A csapat játéka összességében szervezett, fegyelmezett és határozott volt – a különbség pedig hűen tükrözte az egész mérkőzés képét.
Huszár Benjamin vezetőedző így értékelte a találkozót: - „A mérkőzés úgy alakult, ahogy terveztük. Most fiatal sorral kezdtem, akik meghálálták a bizalmat: gyorsan 6 gólos előnyre tettünk szert, amit az egész találkozó során tartottunk, majd növelni is tudtuk. Örülök, hogy többen is jó teljesítményt nyújtottak, és magabiztos győzelmet arattunk – ez most nagyon kellett a csapatnak. A szünetig még 1-1 fontos mérkőzésünk lesz minden korosztályban. Céljaink nem változtak, a csapat elhivatott, és jól dolgoznak a lányok az edzéseken, ennek meg is van az eredménye.”
Szombathelyi KKA – Érd 39:28 (19-13)
SZKKA: Simon, Papp, - Tóth, Németh A, 5, Andrási 2, Szabó 9, Spanyó 4, Bősze 8, Szalai, Csizmazia 4, Balogh 1, Sass 3, Laposa 1, Németh R. 2, Vezetőedző: Huszár Benjamin
Dramatikus végjáték után értékes pont a rivális otthonában
Az U16-os csapat izgalmas, fordulatos mérkőzésen ért el 26:26-os döntetlent Mosonmagyaróváron, közvetlen riválisa ellen. A találkozó végig hullámzó játékot hozott, mindkét együttesnek voltak erősebb és gyengébb periódusai, a pont sorsa pedig szó szerint az utolsó másodpercben dőlt el. A sok kapufa és eladott labda ellenére a csapat nagyot küzdött, ami végül megmentett egy fontos pontot idegenben. A támadójátékban több hiba is nehezítette a helyzetkihasználást, a befejezésekkel többször is gond akadt, ám a védekezés és a kapusteljesítmény végig stabil alapot adott a visszakapaszkodáshoz.
A mérkőzést követően Huszár Benjamin vezetőedző így vélekedett a látottakról: - „Fordulatos mérkőzésen szereztünk egy pontot közvetlen riválisunk otthonában. Azt gondolom, ennyi kapufával és eladott labdával örülhetünk az egy pontnak, amit az utolsó másodpercben mentettünk meg. A csapat küzdeni tudása ismét kiemelkedő volt, ugyanakkor rengeteg hibával játszottunk, a befejezésekkel rendre gondunk akadt. A védekezésünket és kapusaink teljesítményét viszont kiemelném, ezen a téren tudtunk előre lépni.”
Motherson Mosonmagyaróvári KC - Szombathelyi KKA 26:26 (12-13)
SZKKA: Pál, Takács, - Poszavecz 5, Horváth, Bíró, Rónai, Komáromi 2, Németh A., Szalai 7, Tolnai, Fekete, Mészáros, Balogh 3, Kovács, Kozma 1, Németh R. 8, Vezetőedző: Huszár Benjamin



















































