U18 és U16: magabiztos siker idegenben

U18
U18-as együttesünk idegenben aratott értékes győzelmet. A találkozót jól kezdtük, a védekezés végig stabilan működött, és elöl az 1:1 és 2:2 elleni játékhelyzetekből sorra szereztük a gólokat. A félidőre hatgólos előnyre tettünk szert (12:18).
A második játékrészben tovább növeltük a különbséget, a 45. perc után azonban a nagy vezetés birtokában kissé visszaesett a koncentráció. Ez intő jel a jövőre nézve, hiszen egy negyedóra alatt sok minden történhet. Ennek ellenére a győzelem nem forgott veszélyben, és magabiztos, 9 gólos előnnyel zártunk.
DKKA - Szombathelyi KKA U18 25-34 (12-18)
SZKKA: Simon, Papp 1, - Tóth, Kovács 3, Andrási, Spanyó 2, Szabó 10, Bősze 5, Tolnai, Csizmazia 5, Balogh 1, Sass 2, Németh 5, Vezetőedző: Huszár Benjamin
U16
U16-os csapatunk szintén kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A lányok már az első percektől nagy intenzitással kézilabdáztak, és meg sem álltak a lefújásig. Védekezésben kemények és összeszedettek voltak, támadásban pedig ötletesen és lendületesen játszottak.
Örömteli, hogy bárki lépett pályára, mindenki bizonyítani akart, és maximális energiát vitt a játékba. Ez a mentalitás vezetett a fölényes, 45:25-ös győzelemhez, amely önmagáért beszél.
Dunaújvárosi Központi KASE - Szombathelyi KKA U16 25-45 (10-23)
SZKKA: Takács, Pál, Halász, - Poszavecz 2, Tolnai 2, Bíró, Rónai 2, Szabó 4, Németh 4, Mészáros, Fekete, Balogh 4, Kovács 2, Kozma 16, Komáromi 8, Németh 1, Vezetőedző: Huszár Benjamin